+ Képzőművészet

Fél milliót kap, aki elvezet a neobarokk kandalló tolvajához

A Készenléti Rendőrség parancsnoka bruttó ötszázezer forintot tűzött ki a velencei Hauszmann-Gschwindt kastélyból ellopott neobarokk kandalló megtalálására, valamint az elkövető felkutatására.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen „nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás” bűntett gyanúja miatt nyomoz.

Az eddigi adatok alapján tavaly július 23. és augusztus 29. között egy ismeretlen az ajtót befeszítve behatolt a kastélyba, ahol az aulában lévő, neobarokk stílusú kandalló fából készült keretét, valamint márványburkolatát lebontotta és eltulajdonította.

A rendőrség – a kastély tulajdonosa, a SinbusCon Befektetési és Ingatlanhasznosító Zrt. felajánlása alapján – ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a műemléki oltalom alatt álló tárgy és a tolvaj megtalálása érdekében.

A nyomravezető személyét bizalmasan kezelik. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Készenléti Rendőrség parancsnoka fenntartja – tették hozzá.

Aki a bűncselekménnyel, illetve annak elkövetőjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, bejelentést tehet személyesen a rendőrségen vagy a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, valamint a központi segélyhívó számokon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top