+ Irodalom

Ahogy mozog, ahogy jár, minden férfit megbabonáz

Páratlan páros – A tökéletes válótárs avagy ábrándozások

Ahogy belépett a kávéház ajtaján, tudtam, ő az ideális válótárs. Akit a megbízóm, Pőcze főmérnök, roham vágtában feleségül vesz, és még gyorsabban elhagy majd. Nem csupán a házassági hirdetésünkre jelentkező nő kinézete miatt, bár tökéletes homokóra alakja van, kellőképpen bögyös-faros, gondolom, az erős fűzéssel rásegített a hatásra. A haja dús, gesztenye, nem olyan kese szőke, vörös árnyalattal, mint az enyém, bár ha majd őszül, én jobban járok, kevésbé lesznek látványosak benne a fehér szálak, mint a sötétbarnában. Az arca csinos, talán egy kicsit túlságosan piros pozsgás, parasztosan kicsattanóan egészségesnek tűnik. De ahogy mozog, ahogy jár, ahogy viselkedik, maga az erotika, minden férfit megbabonáz. Legszívesebben kinyújtott nyelvvel lihegnének utána, mint holmi Buksi kutyák, szagolgatnák a bokáját.

Miközben a nő az asztalokat pásztázza, engem keresve, az útjába eső férfiakat végig méri, zavartalanul a képükbe bámul, és nem kapja el a tekintetét, ha észreveszi, az illető szemérmetlenül szemmel vetkőzteti. Mivel elbújtam a legyezőpálma mögött, továbbra sem talál, de én páholyból nézhetem az előadást, még nincs vége. Ügyetlenül leejti a hófehér napernyőjét, úgy látszik, jómaga is tudja, hogy az egészséges arcszíne nem elég úri, ezért óvja a bőrét a további barnulástól. Nem nyúl a napernyő után, hanem mint egy hercegnő, kivár. Nem telik bele négy másodperc, hárman ugranak érte, hogy felvegyék, gyorsabbak a kávézó urak, mint a pincér. Nagy kegyesen átveszi a szerencséstől a zsákmányt, horgolt kesztyűs keze egy pillanatra összeér a férfiéval. Nem ő pirul el, hanem a segítő. Végül a pincértől kér útmutatást, hogy megtaláljon. A felszolgáló széles mozdulatokkal hozzám kíséri.

A napernyőt láttam a Pesti Napló hirdetésében, nem valami úrnő által levetett, elajándékozott ócskaság, hanem a legújabb modell. Rendelésre készül, kézzel varrják a lyukacsos madeirahímzést. Ennek felel meg az ára is. Miután bemutatkozik, elkérem az ernyőt, kinyitva megcsodálom. Megdicsérem a jó ízlését, szabadkozik, hogy nem őt illeti a bók, a barátnője kölcsönözte neki, akivel együtt tanultak, olyanok, mint a testvérek, mindent megoszt vele, most is ő húzta ki a bajból. Ravasz, gyorsan felméri, hogy a kisebb hazugság a jó hazugság. Csak engem ítél meg rosszul, és nem tudja, hogy nem csupán hajszínben hasonlítok a rókára. A hirdetésben azt is olvastam, hogy mindegyik ernyőbe monogramot hímeznek, az övében diszkréten ott lapul fehér fonallal a fehér lenvásznon: SZI, Szentirmai Irma. Ha megjegyezném, úgyis kimagyarázná, hogy a barátnéját Szöllőssy Ilonkának hívják. Vagy valami ilyesmi.

Inkább hallgatok, és gyönyörködöm a tökéletes alanyban, még a csacsogására sem figyelek, úgyis azt meséli el, amit már leírt a levelében. Mese, mese, meskete. A külseje elvarázsolja majd Pőcze főmérnököt, Irmus deleje minden férfira hatott itt a kávézóban, pedig tőlük semmit sem akart, a főnökömet meg el akarja bűvölni, behálózni, mint egy pók. Aztán, ha már fogoly, azt tesz vele, amit csak akar, megmérgezi valami édes métellyel. Hazudik, mint a vízfolyás, erre született. És nem tud, nem is akar ellenállni a kísértésnek, és csábítója mindig lesz. Az ernyőt bizonyára az öregúr vette neki, akit most gondoz. Feltehetőleg nem az ápolónői szolgálataiért, holmi felolvasásért meg borogatásért, priznicért, költött Irmára egy kisebb vagyont a férfi, tehát Irmus hajlandó is boldoggá tenni a rajongóit. Egy ledér, csábító tünemény, aki hamarosan átveri és megcsalja majd a főmérnököt. És akkor jövök én, akinek a vállán őszintén kisírhatja magát, mivel csupán én ismerem a dugába dőlt házassága részleteit. Én aztán jól megvigasztalom.

Irmus befejezi a bemutatkozó monológját, elveszi kezét az asztalról, szürcsölgeti a málnaszörpjét. Az első hiba, amit elkövet, mint a vércse, lecsapok a nála levő újságra, és olvasni kezdem a bekeretezett hirdetést:

Az IDŐ lassan eljár felettem, családfám fenntartása miatt házasságra kell gondolnom. Megfelelő ismeretség hiányában e már nem szokatlan utat választom célom elérésére. Huszonkilencéves, keresztény, vagyonos, egészséges orvos vagyok. Igényeim: Feltétlenül hófehér, tisztamúltú, előkelő nevelésű úrhölgy volna, aki társaságomban a megillető helyet betölteni és reprezentálni képes. Teljes címmel megírt levelet „Ábrándozások” jeligére a kiadóhivatalba. (Névtelen mellőzve.)

Most először talán zavarba jön, de gyorsan összeszedi magát, és úgy gondolja, a legjobb védekezés a támadás.

– Ez is csak olyan, mint egy álláshirdetés. Nem biztos, hogy felvesznek, még akkor sem, ha a legjobb jelentkező vagyok – szabadkozik.

Ezek szerint tisztában van vele, hogy mennyire alkalmas jelölt.

– Néha az úrnő nem szimpatizál velem, félti az urát, hiába a jó ajánlólevél meg a végzettség, gyakorlat, egy csúnya tanítónő előbb el tud helyezkedni, mint egy szép.

Bólogatok, folytatja.

– Örökké nem maradhatok a bácsinál, kihasználva a barátném jóságát irányomban, ezért addig próbálkozom, míg nem sikerül a házasság. Állásba már nem mennék, nehogy úgy járjak, mint a múltkor az irigyeimmel, hogy így kisemmiztek az örökségből. Ha nem iparkodom, túlkoros leszek arának, de lassan tanítókisasszonynak is. Hát böngészem az újságot, hátha találok alkalmas jelöltet. Férjhez szeretnék menni. De még nem írtam az orvosnak – jelenti ki határozottan, és esdeklő, hűséges kutyaszemekkel néz rám.

Színésznőnek kellett volna állnia, óriási díva lehetett volna belőle, akkorát alakít. Így meg Pőcze méltóságos asszony, teszek róla. Majd dicsérem szerénységét, intelligenciáját és őszinteségét. Az erotikus kisugárzásával meg letaglózza a kiéhezett főmérnököm. Csak nehogy elkeljen nekem már holnap.

– Nem kell, ne írjon, garantálom, hogy a főmérnök úrral lesz kézfogó.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top