Az Under500 Fesztivált a tavaly nyári vírushelyzetben limitált látógatószámával a kényszer szülte, de egy régóta üresen tátongó helyet töltött be a hazai kortárstánc és performansz világban. Az idén már két napos fesztiválon, amely az Artus Stúdióban lesz látogatható június 19-én és 20-án, a legkülönfélébb műfajok, alkotók, generációk és témák keverednek. A fesztivál szervezői közül Hód Adrienn koreográfust, illetve Muskovics Gyula és Szeri Viktor alkotókat kérdeztük arról, hogyan fogott össze egy kis közeg a teljes kiszolgáltatottság időszakában.
Adrienn, a Hodworks talán a „rangidős” szereplője az Under500 fesztiválnak, de nagy a szórás, vannak egészen fiatalok is és work in progress előadások is. Te miért látod fontosnak egy ilyen esemény társszervezését és miért fontos ez a széles spektrumú válogatás?
Hód Adrienn: Nem volt a terveim között, hogy fesztivál társszervezésbe kezdjek. A helyzet hozta, a tavalyi Covid-19 időszak. Páran ültünk egy asztalnál és arról beszéltünk, hogy az 500-as nézői limit lényegében elmossa a tavaly nyári fesztivál fellépéseket, viszont az az alatti nézőszámmal lehet rendezni eseményeket. Úgy voltunk vele, hogy akkor kezünkbe vesszük a dolgokat és megcsináljuk. Az Artus nyitott volt és befogadott minket. Alulról szerveződött az egész fesztivál, minden támogatás nélkül, csak a jegybevételre számíthattunk, amit egyenlően osztottunk el a résztvevők között. Mindenki kivette a részét a munkában, hogy létrejöjjön az esemény. Jó érzés volt létrehozni valamit, amit mi tartunk kézben és, ha csak kis időszakra is, de nem függünk a körülöttünk lévő klímától. Az első mini fesztiválon azt éreztük, hogy jó ez, próbáljuk meg folytatni. Idén már 2 napos a fesztivál, a belső szervezői dinamikák változnak, pályáztunk is a finanszírozásra, de ez természetes fejlődés.
Mi változott a tavalyihoz képest?
HA: Idén tovább nyitottunk a meghívottak listáján, nem csak a közeli alkotói, baráti kör van jelen. Elhívtuk azokat a friss, kísérleti alapú kezdeményezéseket, amik most itthon történnek a kortárstánc területén. Természetesen nem teljes lefedéssel. A programba idén kettő zenei produkciót és kettő esti bulit is tervezünk. Most már mondhatom, hogy hosszú távú terveink vannak a fesztivállal.
A Hodworks SUNDAY című táncműjének fotóspróbája a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában 2018. február 14-én. A táncművet Hód Adrienn koreografálta. Fotó: Dömölky Dániel
Viktor, a karanténban töltött időszak, mint szabadúszó kortárs táncos, neked is biztosan sok kihívást jelentett. Van azonban olyan hatása ennek az időszaknak, amit inkább pozitívnak érzel?
Szeri Viktor: Sokszor érzem a munkámban, hogy több szerepkört, munkát kell betöltenem. A pályázatok megírásán keresztül, az előadások létrehozásán, megvalósításán át a szervezésig, promócióig és elszámolásig. Ez sok esetben jelent problémát, túlvállalást és azt, hogy a koncentrációm nem csak az alkotásra kell összpontosítanom. A pandémiát megelőző időszakban ezeknek a láthatatlan szervezői, lebonyolítói munkáknak a kérdései érdekeltek leginkább és az, hogy mint alkotó mire vagyok képes, mik a határaim, mennyi dolgot tudok megvalósítani úgy, hogy a kreatív, alkotói folyamatra is egyaránt jusson energia. A karantén egyfajta elmélyülést jelentett nekem az előadások háttér munkájában, amivel megalapoztam a jelenlegi időszakom. Ezen kívül saját határaim felfedezéséről áthelyeződött a fókuszom a közösségben való gondolkodásra és ennek fontosságára. Sok esetben érzem, hogy ha kilépünk az intézmények által szült rendszerekből, akkor egy nyitottabb teret és közeget tudunk teremteni. Az Under500 egy alulról szerveződő fesztivál, amelyet a Covid-19 által szült szituáció hívott életre. Ahogy Adri már mesélte, tavaly nyáron egy fesztivál sem tudott megvalósulni és pár hét-hónap kivételével a színházak is teljesen bezárták a kapuikat, ellenben a pályázati rendszer továbbra is működött, ahogyan a sikeresen elnyert pályázatok által szült produkciós kényszer is. Magyarországon sem a művészek anyagi helyzetét nem segítette semmilyen rendszer a pandémia alatt, és az intézmények sem reagáltak az adott szituációra. Ebben az időszakban a színházak zárva tartották a kapuikat, csak a tervezett előadások tudták felvenni maximum a premiert, nézők nélkül. A járvány előtti időszakban már több hasonló szervezői munkában vettem részt, amelyek tapasztalatait most az Under500-ban társszervezőként tudok kamatoztatni. A jövőben mindenféleképpen az ilyen együttműködések érdekelnek, amelyekben a közösségről való gondolkodás és ennek újradefiniálása lesz a meghatározó.
Gyula, te sokat dolgozol kollaborációkban, mindenféle formációkban és az Under500-nál is rengeteg emberrel működsz most együtt a szervezés közben. Hogyan látod belülről a budapesti kortárs művészeti, táncos közeget? Miért tartod fontosnak ezt a fajta összefogást?
Muskovics Gyula: Az egyetem elvégzését követően elsősorban kurátorként kezdtem el a kortárs művészeti színtéren működni, de ez mára sokkal árnyaltabb lett. Egyszerre több minden érdekel, nehezen köteleződöm el a „túl konkrét” dolgok mellett, és emiatt a művészetben is a véletlenszerű találkozásokat keresem. Részben ebből adódik, hogy már régebb óta dolgozom előadóművészekkel is, leginkább olyan alkotókkal, akik a kortárstánc területén dolgoznak. Az a tapasztalatom, hogy a képzőművészeti és a táncos közeg kíváncsi egymásra, és az emberek kifejezetten nyitottak a kollaborációra. A művészeti intézményrendszer azonban kevés olyan lehetőséget kínál, ahol a műfajok találkozhatnak és keveredhetnek. Az izgalmas, valóban kurrens dolgok persze mindig „a föld alatt” születnek. Az Under500 különlegessége, hogy egyszerre ad helyet klasszikusabb munkáknak és olyan megközelítéseknek, amelyeket a nagyobb művészeti intézmények nem feltétlenül vállalnának be. Bár a produkciók többsége tánc, a legtöbb munka valamilyen módon kilép a megszokott keretek közül. Ahogyan korábban elhangzott, helyet kapnak a fesztiválon zenei, képzőművészeti, hibrid műfajú művek is, és szerintem a jövőben ezeknek a sorát mindenképpen bővíteni lehetne. Egy ilyen, önszerveződő kezdeményezés fő előnye a rugalmasság. Egy ötletnek sokkal rövidebb az átfutási ideje, mintha mondjuk egy színház szervezne fesztivált. Ezen kívül nem kell megfelelni felülről jövő utasításoknak, és a résztvevők közti kapcsolat inkább horizontális: a fesztivál szervezésébe például bárki bekapcsolódhatott. A jelenlegi klímában szerintem egy efféle felállásnak van igazán értelme. Tudat alatt valószínűleg azért is távolodtam el a kurátori szereptől az utóbbi időben, mert valamiféle hierarchiát fedeztem fel a hagyományos művész-kurátor dinamikában.
Muskovics Gyula, Pál Tamás és Szeri Viktor: Hollow (2018)
A Szeri Viktorral és Páll Tamással közös Hollow formációval is felléptek a fesztiválon. Nagyon sok közösségi eseményt szervezetetek az elmúlt időszakban, de ha egyszerűen kellene összefoglalnod, hogy mivel foglalkoztok, hogyan írnád le?
MGY: Viktorral és Tomival 2018 óta dolgozunk együtt, immerzív installációkat, tereket és valóságokon átívelő élményeket hozunk létre, amikben a koreográfia és a kortárstánc élő zenével, költészettel, kiterjesztett valósággal és szerepjátékos módszerekkel keveredik. Mindhármunkat a kevésbé látható és egyértelmű helyzetek foglalkoztatnak, mint például a dark roomok, a szekták világa, a pszichedelikus élmény vagy a természet mint fekete doboz. A munkáinkra a legjobb szó talán, hogy „világprototípusok”, amiket azzal a céllal hozunk létre, hogy a konszenzuális valóság uralkodó rendszereit megkérdőjelezzük. A fesztiválon legelső munkánkat, a Phoenixet mutatjuk be. Ez egy másfél órás előadás, amit már elég sokszor, elég sokféle helyen bemutattunk, a Trafó melletti elhagyatott CBA-tól kezdve a brnói House of Arts kiállítóterén át, a Kolorádóig, ahol a helyszín egy erdő volt. A darabot mindig az adott helyzetre adaptáljuk, és ez a mostani alkalomra is igaz, tehát picit megint átdolgozzuk. Tömören, a Phoenix olyan, mintha a közönség egy buliba csöppenne, egy disztópikus világ kitalált karakterei közé, amelyek virtuálisan és fizikai valójukban vannak jelen. A történet több szálon bontakozik ki: a költői szövegtöredékek labirintusa egy queer elméleti referenciákkal kevert Grindr chat hatását kelti. A mindig újrakezdődő performansz loopokra Molnár András és Marquetant Tamás élő zenével reagál. A sötétség pedig megélt valóságok, félelmek és vágyak között közvetít.
Adrienn nálatok is most, másfél év után indult hirtelen újra az élet, megint világszerte utaztok a Hodworks-szel. Milyen újra turnézni? Azonnal visszatérnek a rutinok, vagy újra kell tanulnotok bizonyos dolgokat?
HA: Éppen most vonatoztunk haza Ljubljanából. Régebbi előadásokat játszottunk, a Délibábot és Grace-t. Nem volt könnyű visszahelyezkedni időben ezekhez az előadásokhoz. Ennek a két előadásnak másfél éve kellett volna megtörténnie. Kicsit azt éreztem, hogy valami nem stimmel az időzítéssel. Nem tudom pontosan, hogy az én érdeklődésem ment tovább vagy a COVID hosszú kihagyás hozta létre ezt a furcsa atmoszférát. Azt hiszem, nekem nem a karantén alatt jöttek a behatások, hanem majd most, hogy újra nyitottunk és ugyanúgy mennek az előadások mint eddig, talán ez fog nekem mutatni dolgokat.
Egyed Bea, Dark night of the Soul. Fotó:Jókúti György
Viktor, már a korábbi válaszodban is utaltál rá, hogy a kortárs művészetek helyzete évről évre, hónapról hónapra lesz egyre bizonytalanabb. Az elmúlt másfél évben se kaptatok igazi segítséget, pedig lett volna rá szükség. Miben segíthet egy olyan esemény a közegen, mint az Under500 Fesztivál?
SZV: Tavaly semmilyen támogatásunk nem volt a fesztivál megvalósítására, ezért egy olyan rendszert állítottunk fel, melyben a jegybevétel minden résztvevő számára egyenlően oszlik el. Ez egy nagyon minimális összeget jelentett, viszont nem volt kérdés, hogy mindenki szívből csinálja, mert hisz a fesztiválban. Idén kisebb támogatás segítségével az Under500 Fesztivál két naposra bővült ki, viszont a tavalyi év policy-jét megtartottuk. Ez egy hiánypótló esemény, hiszen idén már két napba sűrítve nyerhetnek betekintést a fesztiválra érkezők a kortárstánc területén újszerű műfajokba, kedvezményes áron. Az idei Under500-on vannak előadások, amelyek már 4 éve lettek bemutatva, de emellett helyet kapnak munkabemutatók, friss premierrel rendelkező előadások is, amely segíti, hogy egy szélesebb palettát láthassanak az oda érkezők. Hollow nevű kollektívánkkal, amiről Gyula már mesélt az imént, már régóta kísérletezünk olyan események létrehozásán, amelyeket megelőz egy hosszabb folyamat, megismerhetjük a közönségünket, és sokszor az előadást is követi egy közösségi együtt lét, tehát ezek fontossága meghatározó lett számomra. Az Artus terébe összesen 120 ember fér be, ezért az Under500 Fesztiválnak van egy meghitt hangulata is. Ez ad egyfajta elköteleződést is, hiszen két napig a nézőinkkel tölthetünk időt, és ez segít lebontani a köztünk lévő határt, amit a színházak atmoszférája sokszor nem tesz lehetővé. Ezt csak még könyebbé teszi az, hogy idén pár zenei esemény is van a a programban. Az Under500 a hazai kortárs művészeti életben meghatározó jelentőségű esemény, amelynek bővülése a következő években reményeim szerint egy szélesebb képet tud majd nyújtani az oda érkezőknek arról, hogy milyen izgalmas törekvések, felvetések történnek a kortárstánc területén.
Adrienn, te érzel már ebből az új időszakból valamilyen előszelet?
HA: Nem állítom biztosra, de azt érzem, hogy most még frissebbnek és aktuálisabbnak kell lenni a világhoz képest. Ezt eddig nem éreztem ennyire égetőnek. Sokszor élem meg, hogy az értékesítésben minden későbbre csúszik, mint amikor annak “szólnia” kellene. Most a Covid-19 miatt drasztikus változás történt, eddig sokkal lassabban változtak a dolgok. Azt tanulom épp, hogy fel kell gyorsulni és muszáj reagálni az aktuális pillanatra, illetve ehhez meg kell találni a működő formátumot. Ez persze nagyon nehezen képzelhető el abban a színházi formátumban, amiben eddig működtünk. De talán a színházaknak is reagálnia kell erre. Például teret és helyett adni friss, hirtelen létrejövő ügyeknek. Az is lehet, hogy nem színházban kell gondolkodni, ha előadótérre gondolunk. Ha az előszélre gondolok, ezek jutnak az eszembe: rugalmasság, aktualitás, merészség, pillanat.
