+ Ajánló

Vasárnap kezdődik a Wagner-napok a Müpa Home jóvoltából – itt a teljes program

„Csak a Wagner-napok legyenek megtartva!”

– sóhajtoztunk az ismerőseimmel már a 2020-as lezárások idején, amikor az élőben élvezett kulturális programok fájó hiányáról beszélgettünk. Június közepén már tavaly is iszonyúan hiányzott az év talán legintenzívebb, legszenvedélyesebb programsorozata, amely nemcsak a magyar zenekedvelők, hanem a világ minden szegletéből ideutazó Wagner-rajongók egyik legjobban várt ünnepe. De akkor még fel sem merült senkiben, hogy két egymást követő évben is a Wagner-napok személyesen megtapasztalt hangulata nélkül maradhatunk. 2021 tavaszán már felcsillant a remény, hogy talán újra közönséggel rendezhetik meg a fesztivált, de az előadásokat sajnos ismét le kellett mondani.

A Müpa azonban idén sem hagy Wagner-élmény nélkül: ha nem is fizikailag a hangversenyteremben hallgathatjuk meg ezeket az elmondhatatlan erejű, katartikus remekműveket, a Müpa Home jóvoltából az elkövetkező napokban több estén át merülhetünk el a zeneszerző bűvös világában. Két zenekari program, egy dalest és a Ring felújított változatának négy napon át tartó közvetítése várja a wagneriánusokat a Müpa streamközvetítésein, a 2021-es online Wagner-napokon június 13. és 20. között.

Wagner zenéje senkit sem hagy hidegen: vannak, akik a világból is kifutnának tőle, de a többséget megmagyarázhatatlan, szinte vallásos-ezoterikus módon ragadja magával ez a mámorító, mély koncentrációt igénylő, minden érzékre ható muzsika, amelynek szinte bénító, mámorító, olykor a lángoló szerelem érzését megidéző, szívdobogtató hatása alól alól gyakran a koncertteremben való hosszú üldögéléshez nem szokott  generációk sem tudják kivonni magukat. Wagner zenéje hallatán hirtelen a monumentális filmeposzok rajongói is hamar rájönnek, mi is inspirálta kedvenc hőstörténetek gyakran visszatérő motívumait felvonultató, rajongásig ismert filmzenéiket, és rácsodálkoznak a leitmotiv szerepére és szerkezetformáló erejére a műalkotásban.

„Tisztára olyan, mint a drog! Csak sokkal jobb!”

– idéztünk egy fiatal, vadonatúj rajongót Fischer Ádámmal, a programsorozat művészeti igazgatójával nemrég készített interjúnk bevezetőjében.

A bolygó hollandi, Lohengrin, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok: ezekből a művekből hallhatunk részleteket az online fesztivál első és második estjén, június 13-án és 16-án – jól ismert nyitányok, felemelő kórusrészletek, monológok, kettősök, de olykor egész jelenetek is felcsendülnek, sőt a Trisztán esetében egy teljes felvonást is végighallgathatunk. Ráadásul a második felvonást, amely az egész zeneirodalom egyik legnagyobb hatású, legromantikusabb, legszerelmesebb részlete, valóságos zenei szeretkezés.

A két est nemzetközi világsztárokat vonultat fel: olyan művészeket láthatunk és hallhatunk újra, akiknek a többségét a korábbi években már megismerhetett a Müpa közönsége. Az első estén a német Annette Dasch, a svéd Iréne Theorin, a lengyel Tomasz Konieczny és a dán Magnus Vigilius lép pódiumra, a másodikon az angol Catherine Foster, a német Simone Schneider, Gerhard Siegel és Albert Dohmen, valamint az amerikai Corby Welch és honfitársunk, Schöck Atala művészetében gyönyörködhet a közönség – Tomasz Konieczny ezen az estén is énekel.

Új szerepkörben ismerhetjük meg Michael Vollét, a varázslatos hangú német baritont is, akit 2019-ben Bach-kantáták bensőséges előadásával hatotta meg a Müpa vendége közönségét. Volle ezúttal dalestet ad a legendás zongorakísérő, Helmuth Deutsch társaságában: június 14-én közvetített műsorán többek között Wagner francia nyelvű dalai csendülnek fel.

A fesztivál második felében, június 17-től négy napon át a Ring, azaz a Nibelung gyűrűje tetralógia 2019-es, felújított felvétele lesz a főszereplő.

„A rendezés nem új, hanem megújított, részben aktualizált. Ebben kicsit a Wagner által lefektetett bayreuthi ideológiát akartuk követni, a Werkstatt Bayreuth elvét: mindig mindent újra meg kell vizsgálni, újragondolni, azután ami jó, azt megtartani, ami nem, azt megváltoztatni. Egy nyilvánvaló példa erre: az épülő Müpára utaló vetített képek A Rajna kincsében tíz évvel ezelőtt más asszociációkat keltettek, mint ma – akkor a Müpa volt az az építmény, amire mindenki büszke, mint Wotan a Walhallára, csak éppen sokkal többe került, mint eredetileg tervezték – mint a Walhalla. Ez a kép ma nem úgy hat, mint akkor, ilyeneket hagytunk el, ilyenek voltak a felújítás új elemei. De olyan nem jut eszembe, amire a régi rendezésben nosztalgiával gondolnék vissza – ha lenne ilyen, azt meghagytuk volna a felújításkor”

mesélt a Ring karmestere, Fischer Ádám a Ring megújításáról.

„Talán jobban tudunk az egyes szereplők pszichológiájára koncentrálni, nem (csak) azt megmutatni, amit a szereplők mondanak, hanem amit gondolnak, vagy amit csak tudat alatt éreznek. Tehát a wagneri motívumtechnika egyedülálló sajátosságára. Az új változat énekesnek, zenekarnak és karmesternek egyaránt talán több lehetőséget biztosít, de éppen ezért számunkra nagyobb felelősséget is jelent. És a rendezés által nyújtott képek segítenek  még jobban kihasználni a Müpa egyedülálló akusztikai lehetőségeit is”

– tette hozzá a Wagner-napok művészeti vezetője.

A Ring főbb szerepeiben Johan Reuter (Wotan), Catherine Foster (Brünnhilde), Stefan Vinke (Siegfried) és sokan mások láthatók.

A Müpa Home közvetítései ingyen követhetők a Müpa weboldalán.

Müpa virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Ugyan, mi minden juthat eszébe annak a korosztálynak, kik az „eszüket”, ismereteiket, nem az okos telefonjaikban hordozzák, hogy bármely kérdésben, telefonjukhoz nyúlva, telefonjukhoz kapva, máris szakértőként nyilatkozhassanak…
    Nos, igen! Wagner és Hitler! -és Bayreuth.., az ünnepi játékokkal, a Wagner-napokkal, melyeket, mily sajnálatos, éppen Hitler emelt a helyére…
    Feldolgozható ez? Kitárgyalható? Lehet erről beszélni, netán valamit is írni?
    -esetleg ismeretbővítésként..?

  2. Gyzoltan szerint:

    A vérivó „Korzikai Szörnyetegnek” is kellett mintegy 100 év, hogy végre Bonaparte Napóleon lehessen…
    Ehhez persze kellett a német egység, Németország létrejötte, s megelőzően a porosz-francia háború, francia vereséggel ahhoz, hogy a hatalmasan fejlődő Németország Anglia első-listás potenciális megsemmisítendő ellenségévé nője ki magát…
    Márpedig Anglia szigorúsága, könyörtelensége közismert!
    Sok-száz éves gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezett és rendelkezik, hogy a kontinens feltörekvő renitenseit miképp kell, minden eszközt igénybe véve, a földbe, a sárba taposni, kijátszani, a kontinens hatalmait szembefordítani a hegemónia megtartása érdekében…
    Mint tudjuk, igazán csak egy hajszálon múlott, hogy a Nagy-Háború nem 1907-1908-ban tört ki, mikor is egy német ágyúnaszád tisztelgő látogatást tett Észak-Afrika kikötőjébe…
    Dunát lehetne rekeszteni történészekkel, kik hivatva lennének az igazságot keresve a valósághoz közelíteni, a nyilvánvaló torzításokat, a mát is érintő ordas hazugságokat „angol-könyörtelenséggel” felszámolni, helyretenni…
    -hát tegyék! -s miért is nem tehetik?

  3. Gyzoltan szerint:

    Ezek a Wagner-napok disszonáns gondolatokat ébresztenek, hiszen közismert Hitler Wagner rajongása, zene szeretete… Ez pedig igazán olyan emberi, igazán emberséges dolog.., de!
    De! -ez egyáltalán nem férhet bele a ránk-erőszakolt Hitler képbe, hiszen Hitler megegyezik Kádárral, kiről, még regnálása idején vélekedtem úgy, hogy olyan mint a Déli-sarokpontra épített ház, melynek csak északi, komor oldala van…
    -csak semmi pozitívum, az nem megengedett az uralkodó trend szerint…

  4. Gyzoltan szerint:

    Lehetséges lenne?
    Lehetséges lenne, hogy a „Szegedi Ünnepi Játékok” inspirációját a Hitler által megálmodott, és felemelt Bayreuth adta, hiszen erős a párhuzam…
    Hitler aljassága volt, a német nép megtévesztését szolgálta, hogy preferálta a munkások, a munkásság részvételét az ünnepi játékokon, vonat és busz különjáratokkal szervezetten biztosíttatta a művelődés, a pihenés-regenerálódás, a kikapcsolódás feltételeit.., ahogy nálunk is bevezetésre került Szeged vonatkozásában…
    A hitelesség kedvéért említem csak, magam is résztvevője voltam ilyen szervezett szegedi „kirándulásnak”…
    Továbbá, mindnyájunk okulására, végre elmagyarázhatná már valaki, hogy hogy volt lehetséges Hitler 1933-as megválasztása után 3 évvel, 1936-ban, már világraszóló sikerrel tudott olimpiát rendezni, Tv közvetítéssel, s minden egyebekkel..?
    Ez annál is érthetetlenebb, hiszen egy szétvert, megalázott, jóvátétellel kifosztott Németországot vett át, munkanélküliséggel sújtott, reménytelen, meggyalázott dekadens népével.., hogy volt ez lehetséges?!
    Mint tudjuk, Magyarországon a regnáló kormányzatnak, hosszú „békeévek” után még az olimpia gondolatát sem sikerült elfogadtatni, nemhogy megrendezni…
    Bár ez így nem igaz! Volt Olimpia! 2019-ben Budapesten! -csak úgy-látszik ez a Momentum éber-héber figyelmét elkerülte…
    A „Zsidó Olimpia” került megrendezésre Budapesten, mely enyhén szólva is provokációnak lehet nevezni, annak fényében, hogy ugyan volt Zsidó Olimpia Berlinben, volt Zsidó Olimpia Budapesten, de a világ legnagyobb zsidó városában New Yorkban nem volt…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top