+ Irodalom

Demencia – minden eset váratlanul ért bennünket

Óriási sokként hatott anyámra apám korai halála. Már az a két óra is nagyon mély nyomot hagyott benne, amikor nem tudta megérteni, hogy az akkor 58 éves apám miért játszik vele, nem akarván válaszolni kérdéseire, és semmiféle noszogatásra sem hajlandó felébredni éjfél körül.

Belefáradva a haszontalan kísérletekbe, segítségként telefonon hívott bennünket és az orvosi ügyeletet. Rövidesen megérkeztünk a feleségemmel és azonnal mindent megtudtunk az asztalnál papírokat kitöltő doktor úrtól a visszafordíthatatlanról. Apám elhagyott bennünket. Előző délután még tudtunk beszélgetni a Dagály strand kerítésénél, valami vizsgára készültem, és anyám is a gyógymedencében kezeltette fájós térdeit. Semmi jele nem volt a katasztrófának.

Ahogy anyám elmesélte, apám este hazatért a munkából, megvacsorázott, megitta a szokásos fröccsét, majd lepihentek a tv-nézés után. Az alvásnak és életének vetett véget a tüdőembólia. Anyámat magunkkal vittük a mi otthonunkba, hogy pár napig ne kelljen egyedül harcolnia a valósággal.

Reggel nekiindultam a hivatalos ügyintézésnek, halottszállításnak és a hamvasztás, temetés előkészítésének. Anyám egyre inkább megnyugodott, de nem akarta tudomásul venni a helyzetet. Két hétig sikerült magunknál tartani, de visszakívánkozott a korábbi megszokott környezetébe. Nehéz napok voltak, különösen az első belépés az elhagyott otthonba, ahová már csak egyedül tért meg. A baj nem jár egyedül – a közmondás szerint -, ami be is következett. A halotti bizonyítványt leadtam az illetékeseknek az első reggelen, de eszembe sem jutott, hogy nincs minden rendben.

Az éjszakai zűrzavarban az orvos véletlenül egy hónappal korábbra datálta a halál beálltát. Semmiről sem tudva vártuk a temetési engedélyt, ami nem akart megérkezni. Némi jó kapcsolat felhasználása után a Budapesti Rendőrkapitányságon kötöttem ki, ahol elmondták, nyomozás indul az ügyben, mert azt nem értik, hogy anyám hogyan tudott egy hónapig a halottal egy lakásban lakni, élni? Elképzelhető, mi kellett ahhoz, hogy néhány héttel az esemény után megtaláljam az éjszakai ügyeletes orvost. Kijavíttattam vele a dátumot, majd ezt sikerült elfogadtatnom a rendőrséggel. Így még nehezebbé tették az új élet megindítását anyám részére, aki hajlamos volt magát hibáztatni mindenért. A temetés rendben lezajlott.

Rövid idő elteltével megjelentek az első jelek, amelyek arra utaltak, hogy nincs minden úgy, mint korábban. Többször elfelejtette, hogy a feltett kérdéseire már válaszoltunk, ismét előhozva a témát. Egyre többször kereste a pénzét.

Gyanakvásunkat a háziorvos megerősítette, meghatározta a diagnózist, majd gyógyszert rendelt, és felhívta a figyelmünket arra, sok jóra, javulásra ne nagyon számítsunk.

Azért érzem fontosnak a történtek leírását, mert minden eset váratlanul ért bennünket, senki nem mesélt hasonló élményekről, a saját baját diszkréten kezelte.

Természetesen anyám ellátását magunkra vállaltuk, számláit mi rendeztük, hogy ne legyen semmi tennivalója. Miután vidéken dolgoztunk, befizettük számára az ebédet, amit kiszállítottak, és ha valami adódott, azonnal utaztunk hozzá.

Fájós térdét megműtötték, emiatt nem tudott rendszeresen kijutni a temetőbe apámhoz. Kitaláltuk, hogy hazahozatjuk a hamvakat, ami óriási javulást hozott számára. Eldicsekedett, hogy mindent megbeszél azóta apámmal, amióta otthon van Ő is.

A háztartást ellátta, az üzletbe lejárt az apró dolgokért, de az egyik alkalommal a bolt pénztárosa félrehívott bennünket. Említette, hogy jól ismerik anyámat, de az utóbbi időben nem nagyon tudja megkülönböztetni a bankjegyeket, ötszázas helyett nagyobb címleteket ad, és nem figyel a visszaadandó összegre. Még pénzt is kaptunk.

Nagyobb gondot okozott a gyógyszere. Segített, hogy több gyógyszeres dobozt raktunk ki a telefon környékére, és amikor telefonáltunk, tudtuk mondani, hogy melyikből kell bevenni a tablettát.

Amikor megkapta a nyugdíját, azonnal eldugta valahová, amit persze elfelejtett. Valaki elvitte, mondogatta. Átkutattuk a lakást többször, mindig megtaláltuk valamelyik szekrény aljában hengerbe kötve. Nem maradhatott elől pénz, mert azt jó helyre tette, amiről senki nem tudott, még Ő sem.

Azt gondoltuk ki a váratlan helyzetekre, hogy a telefon mögötti polcokon levő könyvekbe tettem egy-egy ezrest, és ha felhívott, hogy nincs semmi pénze, akkor kértem, nézzen bele a megjelölt könyvbe. Nagy örömmel újságolta: Sanyika, találtam pénzt!

Szívszorító volt hallgatni mentegetőzését, amikor egy felelőtlen gázóra leolvasó rosszul írta fel az adatokat. A részünkre megérkező havi számla 280.000 Ft-ról szólt. Hiába mondtuk, hogy nem Ő a hibás, azt hajtogatta: csak azt a kis kávét főzte a tűzhelyen, nem érti, hogy fogyott annyi gáz? A jó számla értéke az 50 forintot sem érte el.

Egy ízben azzal köszöntött bennünket, hogy megkívánta a bablevest, és gyorsan meg is főzte. Kóstoljátok meg gyerekek, kínálta és csak nagy nehézséggel gyűrtük vissza könnyeinket, amikor felfedeztük, hogy a leves fejtett bab helyett sötétre pörkölt babkávéval készült. Előzőleg főszakácsként is dolgozott, csodákat alkotott. Ettől lett ez még keserűbb.

Kitalálta, hogy eladja a lakását. A miért kérdésünkre csak annyit válaszolt, hogy beköltözik egy otthonba, mi pedig a pénzből vásárolhatnánk egy jobb autót. Nehezen sikerült lebeszélni.

A következő furcsaságként az éjszaka álmodott dolgokat valósnak élte meg, és fiatalkori ismerőseit, kollégáit emlegette tegnapi látogatóként. Az utolsó időkben már a korábban szoros kapcsolatot tartó szomszédokkal is megromlott a viszonya, és a bizalmatlansága nőtt másokkal szemben.

Közben a legmeglepőbb, mi csak azt láttuk, hogy a homályos beszédek ellenére ragyog a lakás a tisztaságtól, mert állandóan takarított, mosott, vasalt.

Egy szolidabb infarktus után kórházba került. A harmadik napon már annyira jól érezte magát, hogy eldöntötte, hazamegy, mert már várható a nyugdíj, és nem lehet a postást megvárakoztatni. A kerekes, állványos, bekötött infúzióval a karjában nem tudta elaltatni a portaszolgálat éberségét, visszairányították a kórterembe. A harmadik távozási kísérleténél már nem a Kardiológia Osztályra vitték, hanem a pszichiátriára. Ott elég drasztikus módon oldották meg izgágaságát, korlátozták mozgását gyógyszer segítségével. Szerintünk attól kezdve nyugodtan feküdt a hátán egész nap. Pár nap múlva, amikor fürdetni érkeztünk, azzal várt bennünket az osztályvezető főorvos, hogy már nem tudja tovább “tárolni” a mamát, ki kell, hogy adja. Ekkor már a felfekvés jelei mutatkoztak rajta. Baráti segítséggel sikerült helyet találni egy idősotthonban, ahol mindent megpróbáltak, de már nem tudták életben tartani. A demencia és a felfekvés együtt legyőzte.

Írta: Juhász Sándor, a kosaras golfos

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top