+ vallás

Nem hullottak vörös rózsaszirmok a szentlélek alászállásának jelképeként

korábbi felvétel

Az embereknek joguk van a békés tiltakozáshoz – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap alkalmából tartott ünnepi szentmisén.

A katolikus egyházfő aggasztónak nevezte a Kolumbiában kialakult válságot, és azt mondta, imádkozik azért, hogy „komoly párbeszéd” útján „igazságos megoldást” találjanak a problémákra, különös tekintettel a legszegényebbek helyzetére.

A dél-amerikai országban nem egészen egy hónapja kezdődtek tiltakozó megmozdulások, amelyeket sok esetben rendőri erőszakkal vertek le.

Ferenc pápa a bazilika főoltáránál mutatta be a pünkösdi misét. Beszédében vigaszt sürgetett a világ és az emberiség számára. Olyan vigaszt, amely nem pillanatnyi, nem ideiglenes, felületes segítséget jelent, hanem reményt ad, és gyógyít.

A katolikus egyházban is egységre van szükség – hangoztatta. Az apostolok között is voltak eltérő politikai nézetek, különböző világokhoz tartoztak, de az egyházban a különbözőségek összhangjára van szükség. Az egység nem jelent uniformizálódást – mondta a 84 éves egyházfő.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatta be a pünkösdi szentmisét korlátozott számú hívő előtt, de már egyszerre ezren vehettek részt a misén az elmúlt hetekben szokásos 200–300 fő helyett.

Közben kint a Szent Péter téren rég nem látott kisebb tömeg gyűlt össze; a járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésével ismét visszatértek a rómaiak, valamint az olasz és a külföldi turisták.

Elmaradt ugyanakkor – immár az egymást követő második évben – a római Pantheonban a hagyományos pünkösdi szertartás: az idén sem hullottak vörös rózsaszirmok a Pantheon tetején található nyílásból a szentlélek alászállásának jelképeként.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top