+ Színház

Olympia – Csodálatos új színház nyílik Londonban

2025-ben nyílhat meg az Olympia, amely 45 év óta a legnagyobb új színház lesz Londonban – adta hírül a a BBC News.

Az 1575 férőhelyes színház létrehozása a nyugat-kensingtoni Olympia London kiállítási központ több mint egymilliárd fontból megvalósuló átalakítási projektjének része.

A tavaly decemberben bejelentett fejlesztés keretében egy négytermes artmozi, színház és élőzenei helyszín mellett éttermek, üzletek, kávézók, két szálloda és irodák épülnek.

Az Olympia színház a Trafalgar Entertainment színházüzemeltető és a nyugat-londoni Kensington Olympia tulajdonosai között létrejött 100 millió fontos (41 milliárd forintos) megállapodás eredményeként születik meg.

Az utolsó nagy színház, amely a brit fővárosban nyílt meg, a Nemzeti Színház volt 1976-ban. A tervek szerint az Olympia 2025-ben nyitja meg kapuit, a Trafalgar Entertainment pedig 35 évre bérelné.     A Trafalgar társalapítója, Howard Panter elmondta: reméli, hogy a közelben álló Royal Albert Hallhoz hasonlóan az új színház is „egy ikonikus, csodálatos kulturális épület lesz”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top