+ Interjú

A Makám folyamatosan más-más arcát mutatja meg a zenéjével – Interjú Krulik Zoltánnal

Makám

A szemlélődő, meditatív éneklés különösen közel áll hozzám – mondja Krulik Zoltán, a Makám együttes vezetője, akivel zenei pályájáról és a zenekar sikerének titkáról is beszélgettünk.

fotó: Krulik Marcell

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében a Müpában lép színpadra az egyik legismertebb magyar világzenei együttes, a Krulik Zoltán alapította Makám. Az online nézhető május 20-ai koncertjükön – mely a Mamilula címet kapta – Krulik Zoltán gitáros-énekes  személyes töltetű dalai hangzanak el. Az egyelőre még csak virtuálisan követhető koncert apropóján kérdeztük az 1984-ben alakult zenekar vezetőjét. Krulik Zoltánnal beszélgetve szóba kerültek az elégetett versek, a Nagyítás című film, a spontaneitás, a Kolinda, és természetesen a járványhelyzet is. 

– Huszonévesen verset írtál, festettél, játszottál zongorán, gitáron és szitáron. Mi inspirált, hogy ilyen különböző művészeti ágakkal foglalkozz?

Nyilván alkati kérdés is, hogy kit mi foglalkoztat fiatalon. A zenével már nagyon hamar kapcsolatba kerültem. Gyerekként zongorázni tanultam, és az ének is közel állt a szívemhez. Nagy hatást gyakoroltak rám a templomokban felcsendülő népi és latin énekek is. A gregorian zenék, melyeket a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban hallhattam és kórustagként énekelhettem is, erős nyomot hagytak zenei világomon, sőt személyiségemen is. A szemlélődő, meditatív éneklés különösen közel áll hozzám. A régi magyar népzene szeretete is fontos hatás volt, nem véletlen, hogy a Makám hangszeres korszaka utáni első lemezen régi stílusú magyar népdalok kaptak helyet.

– Huszonévesen a legtöbb festményedet és versedet elégetted. Ennyire nem voltál elégedett velük?

Az akkoriban írt verseimet megmutattam Petri Györgynek, hármat ki is emelt közülük. Ezek bekerültek az első verseskötetembe, de a többit értéktelennek találtam, ezért elégettem őket. Ugyanígy tettem a festményeimmel is. A zuglói házunk pincéjében még van belőlük néhány, lehet, hogy majd előveszem őket valamikor. El kellett döntenem, melyik pályát választom, és a zene vonzása volt a legerősebb. Mintha a sors is úgy akarta volna, fiatal zenészként meghívást kaptam az általam különösen nagyra tartott Kolinda együttesbe.

– Úgy tudom, akkor kezdtél el zenekarokban játszani, miután 1971-ben leszereltél és Budapestre költöztél. Milyen zenei élmények hatottak rád ebben az időszakban?

Már korábban, a honvédségnél is volt zenekarom, bár az inkább spontán alakult együttes volt. Felléphettünk bálokban, ami óriási szabadságérzetet adott abban a közegben. Amikor Budapestre kerültem, nagy hatást gyakorolt rám Sebő Ferenc, a Kaláka Együttes, Cseh Tamás és a Vízöntő zenei világa. Sebő Ferenc zenéjét nem élőben, hanem Zolnay Pál Fotográfia című filmjében hallottam először, ami Michelangelo Antonioni klasszikusát, a Nagyítást juttatta eszembe. Zolnay filmjében erősen érezhető a spontaneitás, a véletlenek kiaknázása, ez a fajta látásmód pedig rám is hatott.

– A  spontaneitás visszaköszön a zenédben is?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy könnyen meg tud ihleti egy adott pillanat is. Régen sokat jártam a Hajós Alfréd Sportuszodába, és kialakult egy rutinom, hogy a hídon átkelve mindig lenéztem a Dunára. Az egyik ilyen alkalommal pattant ki a fejemből a Holló fekete álom című Makám-dal első sora, és azonnal megszületett a dallama is. Ez a szám is elhangzik majd a Müpában.

– A Makám és Kolinda 1980-ban, két évvel a Kolinda felbomlása után alakult meg. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

A Makám és Kolinda előtt játszottam egy másik együttesben, az Unikumban is, amit a korábban adott interjúkban mindig elfelejtettem megemlíteni. A mindössze egy hónapig létező Unikum lényegében a Kolinda és a Gépfolklór tagjaiból alakult. Volt egy majdnem egyhónapos turnénk is Hollandiában. Ezután keresett meg a feloszlott Kolindából Dabasi Péter, hogy indítsunk zenekart. Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy rám gondolt. Azonnal kaptunk egy meghívást Hollandiából. A Makám és Kolinda elsősorban a magyar népzenéből indult ki, miközben volt egy sajátos közép-kelet-európai hangvétele is. Bárhol játszottunk, szerettek minket. Magyarul énekeltünk, magyar költők verseit adtuk elő, mégis jól rezonált a zenénkkel a közönség, akár Svájcban, akár Németországban vagy Franciaországban léptünk fel. Egyre nagyobb fesztiválokra kaptunk meghívást. Míg külföldön eleinte délután vagy kora este léptünk fel, később már közvetlenül az esti sztárzenekarokkal egy idősásban álltunk színpadra.

– Említetted egy interjúban, hogy a Makám „vokális” korszaka 1999-ben indult el, és azáltal, hogy bekerült a dalokba a női énekhang, jelentősen nőtt a zenekar közönségbázisa. Ez tudatos váltás volt?

Egyáltalán nem volt tudatos. Egy német lemezkiadó producer kért fel, hogy komponáljak egy lemezt Lovász Irén énekesnőnek. Óriási lelkesedéssel vágtam neki a munkának. Nagyon szerettem felkérésre dolgozni, mert ilyenkor a megrendelő igényeit is figyelembe kell venni. A lemezt, ami a Skanzen címet viselte, a Fonó Records adta ki. A komponálás során beleszerettem a vokális stílusba. A zeneszerzői felfogásom nem változott, csak beleszőttem a szöveget a zenémbe, miközben a forma valamelyest rövidült a hangszeres korszakhoz képest.

– Szerinted minek köszönhető, hogy a Makám ma is aktuális, keresett zenekar? 

Valószínűleg annak, hogy rengeteg változást megéltünk. A már említett vokális korszakon belül is sokféle irányba elindultunk. Talán azért tetszik a közönségnek a zenénk, mert a Makám folyamatosan más-más arcát mutatja meg a zenéjével.

fotó: Krulik Marcell

– A május 20-i Mamilula-koncerten a közönség még nem vehet részt, de más szempontból is különös lesz az este.

Régi hagyomány, hogy a Makám jubileumi koncertjét a Müpában tarjuk. Ezek mindig nagyszabású események, melyeken az együttes korábbi meghatározó előadói is színpadra állnak. Mindig igyekszünk valami újdonságot vinni az estekbe. A koncerten olyan dalok hangzanak majd el, melyek harmonizálnak Az utolsó papírrepülő című prózakötetemben található művekkel. A koncert dramaturgiájának kitalálásával Cziglényi Boglárkát bíztam meg. Az elsőre titokzatosnak tűnő címet is együtt találtuk ki, melynek jelentését most nem árulom el, 20-án kiderül. Bár nem lesz közönség, próbálunk majd úgy helyezkedni a színpadon, hogy ne az ürességnek, hanem egymásnak muzsikáljunk, ezáltal sokkal közelebb kerüljünk a képernyő előtt ülő nézőkhöz.

– Hogy viselte az együttes a járványhelyzetet?

Volt, aki nehezebben, volt, aki könnyebben. Én elkaptam a koronavírust és megjártam a kórházat is. Nehéz időszak volt. Sok erőt adott, hogy a bezártságban is tudtam alkotni. Komponáltam és írtam is. A koncerten több részlet is elhangzik majd a könyvemből, ami most készült el.

– Íróként tudtál ihletet meríteni az elmúlt időszakból? A járvány mint téma meg is jelenik a szövegekben?

A könyvet, aminek még nincs meg a végleges címe, 5-6 éve írom. Elsősorban a gyerekkoromról szól, de írás közben óhatatlanul hat az emberre a jelen, így a koronavírus említés szintén megjelenik az kötetben.

– A jelenlegi állás szerint a nyáron már valószínűleg lehet koncerteket szervezni. Vannak lekötött fellépéseitek?

Több felkérést is kaptunk már. Tavaly 20-30 koncertünk maradt el a járvány miatt. Ha minden jól megy, a július végi Művészetek Völgyén biztosan fellépünk majd, ezen kívül Pápán és Sümegen is koncertezünk szeptemberben. Reméljük, hogy ezek megvalósulnak és lesz még több fellépésünk.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top