+ Irodalom

Elhunyt Demény Attila

Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész – adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.

Demény Attila 1955. március 2-án született Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán 1979-ben végzett zongora és zeneszerzés szakon, majd 1987-ben a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett operarendezői képesítést. Azóta a Kolozsvári Magyar Opera rendezője, majd főrendezője volt. Betöltötte a Romániai Magyar Zenetársaság elnöki tisztségét is. Ő mutatta be először Erdélyben Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát (1992) és Bartók Béla Cantata Profanáját (1995).

Demény Attila zenei pályafutását Sepsiszentgyörgyön kezdte karmesterként, majd 1980 és 1983 között a nagyszebeni filharmónia zongoraszólistájaként dolgozott. 1992-ben megalapította a kolozsvári operastúdiót, 2003 és 2006 között a balatonfüredi Művészeti Fesztivál művészeti igazgatója volt.

Zongoristaként több mint 300 szóló-, kamara- és zenekari estje volt. Számos színházi kísérőzenét szerzett, és több színházi produkció zenei vezetője volt. Szimfonikus hangversenyeket és operaelőadásokat vezényelt, és több mint húsz operaelőadást rendezett.

A Kolozsvári Magyar Opera közleményben idézte fel, hogy Demény Attila rendezései mérföldkövet jelentettek az intézmény életében. A opera zeneszerzői hagyatékát is jelentősnek nevezte. „Műveit a XX. századi zenei nyelveket sajátos hangvételben egyesítő egyéni stílus jellemzi” – méltatta visszaemlékezésében a Kolozsvári Magyar Opera.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top