+ Színház

Június elején nyitnak a szabadtéri színházak is

Fokozatos a nyitás Budapesten: számos kulturális intézmény már megnyitotta kapuit és a közeljövőben további múzeumok, fürdők és szabadtéri színházak is várják a látogatókat, a szabályok betartásával.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes csütörtöki online sajtótájékoztatóján a fővárosi kulturális intézmények nyitási stratégiájáról, az elmúlt napok tapasztalatairól és a közeljövő terveiről számolt be.

Szombaton megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert, a budapesti fürdők közül hat, az első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő. Ezen a hétvégén több mint 2 ezer látogató volt a budapesti gyógyfürdőkben.

Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. Megnyitottak a budapesti mozik is.

Gy. Németh Erzsébet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból bejelentkezve a sajtótájékoztatón kiemelte: a könyvtár szerdán nyitott, de megtartotta a cserepont-szolgáltatást is azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Az első napon több mint 9 ezer 500 könyvet kölcsönöztek ki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból – mondta, hozzátéve: a kutatókat, érdeklődőket a Budapesti Levéltár is fogadja már.

A fővárosi színházak közül először a szabadtéri teátrumok várják a látogatókat: a Városmajori Szabadtéri Színpad június 2-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad június 3-án nyit.

A múzeumok közül elsőként a szabadtéri Aquincumi Múzeum nyit meg a hétvégén, de fokozatosan megnyílnak a főváros galériái és kiállítóterei is.

Városházi esték címmel rendezvénysorozatot indít a Fővárosi Önkormányzat, szabadtéri helyszínt biztosítva a fővárosi társulatoknak és produkcióknak ezen a nyáron.

„Összességében a nyitás kapcsán elmondható, hogy a budapestiek nagyon tudatosan készültek, elővigyázatosan és a szabályokat maximálisan figyelembe véve érkeztek a kulturális helyszínekre”

– mondta. Hozzátette: a mozikban egyelőre tartani lehet a nézőtéren is a szociális távolságot, de a fanatikus mozirajongók már újra elfoglalták megszokott székeiket. Nem volt fennakadás a beengedésben annak ellenére, hogy a védettségi igazolvány ellenőrzése minden intézményre nagy terhet ró – hangsúlyozta.

Gy. Németh bátorította a budapestieket és a fővárosba érkezőket, hogy látogassák meg kedvenc helyeiket, de tartsák szem előtt, hogy a járvány harmadik hulláma még éppen csak visszahúzódóban van, és nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

A főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi önkormányzat a járvány kezelésében mindig a szakmai tapasztalatokra támaszkodott, ezért a fővárosi protokollok néha eltértek a kormányzat által diktált szabályoktól. Az idő minket igazolt – emelte ki, hozzátéve, hogy jelenleg ellenanyag-tesztekkel mérik fel, milyen védettséggel rendelkeznek az idősotthonok lakói. Rámutatott: az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet ellenszere az őszinte kommunikáció és a kiszámíthatóság.

A főváros arra kéri a kulturális intézmények látogatóit, hogy a beltérben zajló kulturális eseményeken is viseljenek maszkot. „Tudjuk, hogy a védettséget szerzett 18 év felettiek is lehetnek hordozók, és tudjuk, hogy a harmadik hullám a gyerekeinket is veszélyezteti, és vannak, akik valamilyen egészségügyi okból nem oltathatják be magukat: vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!” – zárta szavait a kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top