+ Képzőművészet

Már november vége óta várja a nyitást a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat a járványügyi korlátozások feloldását követően augusztus 29-ig lesz látogatható az Alföldi Galériában – írta a szervező hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum.

Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállításán 215 alkotás nyújt átfogó képet korunk hazai képzőművészetéről. A tárlat már tavaly november végére elkészült, és azóta készen áll a látogatók fogadására, azonban a mindennapi életet és a muzeális intézmények nyitva tartását korlátozó intézkedések miatt ezidáig nem tekinthették meg sem a kiállító alkotók, sem a művészetkedvelő közönség.

A szervezők egyben kénytelenek voltak azt a kényszerű döntést is meghozni, hogy a bizonytalan helyzet és a korlátozások elhúzódása miatt az idén nem rendezik meg a Vásárhelyi Őszi Tárlatot. A Tornyai János Múzeum munkatársai bíznak abban, hogy az elkövetkező esztendőben újult erővel, a megszokott rend szerint lesz mód és lehetőség a hatvannyolcadik tárlat megvalósítására. A jelenlegi kiállítást azonban az idén, amint lehetőség nyílik rá, mindenképpen megnyitják és látogathatóvá teszik a szervezők.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis egyedüli volt, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeztek. A kiállítások közül a kétévente sorra kerülő velencei biennále tekint vissza komolyabb múltra. Az első alkalommal 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top