+ Gondolat

Krasznahorkai László legjobb mondata

Krasznahorkai László
MTI Fotó: Kollányi Péter

„Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai mondatba már ne kezdjél bele!”

– ezekkel a sorokkal indítja Bödőcs Tibor az irodalmi paródiakötetében a Krasznahorkairól szóló fejezetet.

Bízva a kedves olvasók egészségtől és kíváncsiságtól csillogó tekintetében és a jó közérzetében, amondó vagyok, kezdjünk csak bele bátran most itt egy jófajta és tartalmas Krasznahorkai mondatba! Csapjunk merészen a dolgok közepébe, és nem máshová, mint a művész úr mondatai közül is a legjobba! Hogy pontosan melyik volt az, ebből a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik!

Friderikusszal beszélgetve

Miután megkapta az egyik legrangosabb nemzetközi irodalmi díjat, a Man Booker-díjat, Krasznahorkai László hosszú interjút adott 2015-ben Friderikusz Sándornak. Tanulságos, szép, elegáns és mély beszélgetés volt.

Az interjúban szóba került a mondatok fontossága is. Krasznahorkai László azt mondja, hogy minden embernek van egy saját, rá nagyon is jellemző mondata. Amit keres, amit kutat, ami sorsszerű, ami sajátos. Az is könnyen előfordulhat, hogy nem is tudja ezt az illető, nem ismeri. De a lényeg, állítja Krasznahorkai, hogy kutatni kell ezt, akár egy életen át. Ő is így tesz, keresi a sajátját.

E mostani cikk tárgya is egy mondat. Méghozzá nem is akármilyen. Krasznahorkai (számomra!) legjobb mondata. Tehát nem a fenti interjúban említett, teljes életet és személyiséget lefedő mondat. Semmi esetre sem. Csupán a Krasznahorkai László által megalkotott és engem teljesen lenyűgöző mondat.

Igaza van Tibikének! 

A búcsúszentlászlói betyárnak igaza volt abban, hogy óvatosságra intett minket a Krasznahorkai mondatokkal kapcsolatban, hiszen legyengülve vagy lezseren, bizony nem szabad hozzáállni. Hosszúak és súlyosak azok a mondatok. Messzire elnyúló, szétfolyó, ringató, simogató, borzongató, szemfelnyitó, csörgedező, aláhulló, majd aztán szétterülően megpihenő. Átadja magát a napsütésnek, ami aztán felszárítja, mintha soha ott sem lett volna. Csak egy kép marad utána a fejünkben. És a mozdulat. A betűk mozgásának titkos rendezettsége a káoszban. Na, én pontosan ott találkoztam Krasznahorkai László legjobb mondatával.

A helyszín 

Különös volt már maga a helyszín is. Itt most jól jöhet segítségül a kedves olvasónak egy nagyobbfajta térkép, amit ha teljes terjedelmében kiterít az íróasztalára és közel hajol hozzá, akkor felfedezheti rajta azt a különös helyet, ahol az a bizonyos mondat rejtőzik. Várjon, segítek! Mondom a koordinátákat: északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó. Megvan? Egyelőre elég csak úgy, nagyjából. Korosabbaknak lehet, szükség lesz most szemüvegre, vagy egy vastagabb lencséjű, detektíves kézi nagyítóra. Ha az is megvan, akkor vizsgáljuk meg a kijelölt területen közelebbről a XXIII. részt.

A legjobb mondat

Krasznahorkai László legjobb mondata a XXIII. fejezetben fekszik, ott ahol északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó övezi. Sőt!

Az íróhoz méltón inkább azt mondanám, hogy az a komplett területrész, maga a teljes XXIII. fejezet, na az ott Krasznahorkai úr legjobb mondata! Hogyan is emelhetnék ki csupán egyetlen mondatot?! Nem-nem. Egy teljes fejezet az! A komplett fejezet megemeli az embert, és olyat mutat be, amit látni érdemes. Egy építészeti remekművet és a mögötte meghúzódó türelmes várakozást. A türelmet írhatnám felfoghatatlan méretű nagy betűkkel is, hiszen itt évtizedekről van szó. Évtizedek türelmes töprengése és erdőjárása a szükséges mozdulatok előtt. Van mit tanulni.

Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó. Erdő, fák, templom, és az idő.

„Szakét ittak apró pohárban, és aznap este sokat nevettek.”

ÍrtaSéra András, A Kolostor Őre, blogger

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top