+ Tudomány

Kiszámolták, meddig van még biztonságban a Föld egy kisbolygó becsapódásától

A Föld még legalább 100 évig biztosan nem fog összeütközni egy különösen veszélyes aszteroidával – jelentette ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján.

Az Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az első két találkozás nem jelent veszélyt bolygónkra, a friss megfigyelések szerint azonban már biztos, hogy a 340 méteres űrszikla 2068-ban sem fog összeütközni a Földdel.

„Egy 2068-as becsapódás nem tartozik többé a lehetőségek közé, és számításaink szerint még legalább 100 évig nem fenyeget ütközés veszélye”

– közölte a NASA a hét végén. A friss kutatási eredmények nyomán az űrkutatási hivatal hivatalosan is eltávolította az égitestet a veszélyes aszteroidák listájáról.

Az elsőként 2004-ben észlelt Apophist március folyamán sikerült jobban megfigyelni, amikor a Nap körül keringve aránylag közel, 17 millió kilométerre haladt el a Föld mellett.

A kisbolygót közelebbről is szemügyre vehetik a csillagászok 2029. április 13-án, amikor mindössze 32 ezer kilométerre lesz a Földtől.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top