+ Zene

5000 fős koncertet rendeztek Barcelonában, maszkban

Kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett 5000 fős koncertet tartottak Barcelonában a hétvégén egy járványügyi kísérlet részeként.

Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.

A közönségnek a koncert napján, szombaton antigéntesztet kellett elvégeztetnie, amelyet kijelölt helyszíneken tehetett meg ingyenesen. Ötezerből hat vizsgálat eredménye lett pozitív.

A negatív teszttel rendelkezőket négy bejáraton, fokozatosan engedték be a koncertre. A folyamatosan szellőztetett termet három, egyenként 1800 ember befogadására alkalmas területre osztották fel. Belépéskor megmérték a testhőmérsékletet, kötelező volt a kézfertőtlenítés és mindenki kapott egy új FFP2-es maszkot, hogy lecserélje azt, amelyben érkezett.

“Ránk figyel a világ”

– mondta Santi Balmes, a Love of Lesbian barcelonai zenekar frontembere a koncert kezdetén, arra kérte a közönséget, hogy szórakozzon felelősségteljesen és senki ne vegye le a maszkját. Egyúttal a koncertet a létfontosságú ágazatokban, köztük az egészségügyben dolgozóknak ajánlotta.

A rendezvényt a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori eseményen mintegy ötszázan vettek részt és senki sem fertőződött meg.

A mostani koncert megrendezésének költsége elérte a 200 ezer eurót (72,7 millió forint).

Az eseményen részt vett a tartományi ügyvivő kormány, valamint a városvezetés több tagja is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top