+ Életmód

A horvátok már májusban oltják a turisztikai dolgozókat

Horvátországban májusban megkezdődhet a turisztikai dolgozók koronavírus elleni oltása – jelentette be Nikolina Brnjac turisztikai miniszter szombaton.

Először a pincéreket, szakácsokat és recepciósokat oltják be, összesen 70 ezer embert egy hónap alatt. Az oltópontokat azokban a szállodákban alakítják ki, amelyeket már az influenza elleni oltások beadásánál is bevontak – mondta a tárcavezető.

A kormány a héten döntött úgy, hogy a turisztikai dolgozók is bekerülnek az elsőbbséggel oltandók csoportjába.

Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki.

Turisztikai szakemberek abban bíznak, hogy az idén május 23-ra eső pünkösd után beindulhat az előszezon, amelyet egy erős július és augusztus követhet, és talán a tavalyinál valamivel jobb utószezon.

Horvátország április 1-jétől könnyít a határátlépési feltételeken is, és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek. Annak lehetőségét is fontolgatják, hogy az Európai Unióban forgalmazott antigén gyorstesztek eredményét is elfogadják. A határt eddig – néhány kivétellel – csak negatív PCR-teszttel lehetett átlépni.

A napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján jelenleg 15 ezer turistát tartanak számon az országban, ebből nyolcezer külföldi állampolgár.

Az országban az elmúlt napon 1790 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 265 901-et. Az elmúlt 24 órában 18-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5872-re emelkedett. Kórházban 1148 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovéniában szombatra 1253-mal, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban három beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4011-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 497-en vannak kórházban, 107-en intenzív osztályon.

A szlovén kormány vasárnap este dönt a húsvéti időszakra vonatkozó korlátozásokról. Sajtóhírek szerint április 1-jétől 12-ig teljes lezárás jöhet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top