+ Film

Elhunyt Moldován Domokos

Életének 78. évében elhunyt Moldován Domokos Nádasdy Kálmán-díjas opera- és filmrendező, etnográfus – tudatta a család.

Moldován Domokost pénteken Budapesten érte a halál. Temetéséről később intézkednek – közölték.

Moldován Domokos 1943-ban született az erdélyi Sajóudvarhelyen. 1965-től amatőrfilmes, népzenegyűjtéssel foglalkozott. 1966-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Kar néprajz szakán, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is.

1966-tól a Magyar Televízióban sorozatot készített a magyar parasztfestőkről, valamint az Egyetemi Színpadon rendezett. 1968-ban naiv művészeti gyűjteményét Kecskemét városának ajándékozta. Az 1970-es évektől a Mafilmnél néprajzi dokumentumfilmeket forgatott. A rendszerváltás után másfél évtizedig a főváros V. kerületének örmény kisebbségi önkormányzati képviselője volt. 2002-ben operarendezéseiért Nádasdy Kálmán-díjjal jutalmazták.

Híres rendezései közé tartozik az Orfeo és Euridiké című opera 1991-es, valamint a Poppea megkoronázása című mű 1994-es bemutatása. Az Örmény legenda című, a kaukázusi nép kereszténnyé válásának történetét feldolgozó tánckantátáját 2001-ben állította színpadra. Vivaldi Nagy Tigran, örmény király című operáját 2004-ben láthatta először a közönség – emlékeztet a kommüniké.

1970-ben mutatták be a Halálának halálával halsz, 1975-ben pedig a Szerelmi varázslások című filmalkotását. A halottlátó című dokumentumfilmje 1980-ben jelent meg. Kötetei közül kiemelkedőek többek kötött az lllyés Gyula élete képekben, a Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, valamint a Tisztelet Kurtág Györgynek című alkotásai.

1991-től Magyarország első magánoperájának, a Budapesti Kameraoperának alkotó-művészeti vezetője, ahol barokk és kortárs operákat mutattak be, világsztárok főszereplésével. Felesége, gyakori alkotótársa Csengery Adrienne operaénekesnő.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top