+ Színház

Elhunyt Roboz Ágnes, a mesternő

Életének 95. évében kedden elhunyt Roboz Ágnes koreográfus, karaktertánctanár, címzetes egyetemi tanár, érdemes művész – tudatta a Magyar Táncművészek Szövetsége.

Roboz Ágnes, a „mesternő” – ahogy a hazai és nemzetközi táncszakma szólította – az utolsó nagy mesterek egyike volt. A világ legnagyobb koreográfusaival, többek között Jiri Kyliánnal, Gret Paluccával, Hans van Manennel dolgozott együtt és leghíresebb iskoláiban tanított, megismertetve velük a karaktertáncot és a magyar néptáncot.

Magyarországon szinte nincs olyan jelentősebb hazai táncművész, aki ne lett volna Roboz Ágnes növendéke. Egy nagyon tartalmas, aktív és szakmailag kiemelkedő életpálya áll mögötte – olvasható a Magyar Táncművészek Szövetsége közleményében.

Roboz Ágnes 1926. június 18-án született, táncművészeti tanulmányait a Troyanoff Balett Akadémián folytatta 1938 és 1944 között, majd 1950-ben szerzett koreográfus diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol a tanszékvezető Szentpál Olga volt. Már a főiskolai évek alatt több gyár néptánccsoportját vezette és koreográfiákat készített.

A Fővárosi Operettszínház vezető koreográfusa volt 1950 és 1956 között, több nagy sikerű darab alkotója. Az 1950-ben megalakuló Állami Balett Intézet alapító tanára, a karaktertánc munkaközösség vezetője volt.

Drezdában, a Palucca Iskolában tanított 1958 és 1960 között, majd hazajövetele után ismét a balettintézetben folytatja munkáját. Közben folyamatosan és nagy sikerrel koreografált színpadon és filmen egyaránt. Dolgozott többek között a Szeressétek Ódor Emíliát, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok című alkotásokban és az Ex Antiquis együttessel.

Férje halála után, 1971-ben a holland kulturális miniszter meghívására a hágai Conservatoriumban oktatott magyar néptáncot és más népek táncait.

Az elkövetkező 35 évben táncpedagógusként dolgozott a Brabants Conservatoriumban, az Amszterdami Színiakadémián, a Rotterdami Főiskolán, a londoni Royal Ballet Schoolban, ahol még ma is az ö szisztémája szerint tanítják a tanároknak a karaktertáncot. Tizennégy évig a kölni nyári tánctanfolyam tanára volt. Tizenöt évig oktatott a világ számos nyári tanfolyamán (Egysült Államok, Chile, Olaszország, Dánia, Svédország, Franciaország, Finnország) és rendszeresen adott kurzusokat a Magyar Táncművészeti Főiskolán.

Koreografált a világ egyik legjobb együttesénél, a Nederlands Dans Theaternél, a Holland Nemzeti Balettnél és számos hivatásos folklór együttesnél.

2008-ban hazatért 35 éves hivatalos külföldi munkájából. 95 évesen is aktív tagja volt a hazai táncművészetnek és közéletnek: rendszeresen volt vizsgabizottsági tag, karaktertánc-kurzusokat adott, fiatal koreográfusok, alkotók patrónusa volt.

Munkásságát számos díjjal elismerték. Kitüntetései között van a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (1995), a Pro Cultura Hungarica díj(2001), a Magyar Táncművészek Szövetsége Életműdíja (2006), 2008-ban pedig érdemes művész címmel tüntették ki.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top