+ Film

Három hete a csúcson: Raya és az utolsó sárkány

A Disney animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány vezeti immár harmadik hete az észak-amerikai mozis kasszasikerlistát, 5,2 millió dolláros forgalmazással zárta a vasárnapot iparági becslések szerint – adta hírül a variety.com szórakoztatóipari hírportál.

Ez az előző héthez képest csupán ötszázalékos visszaesést jelent, szemben az előző heti 35 százalékos jegyeladás csökkenéssel. Ezt annak köszönheti a Disney, hogy Los Angelesben sorra újranyitnak a mozik, amelyek március 12-án kaptak engedélyt arra, hogy hosszas szünet után elkezdhessék ismét működésüket. Számos filmszínház azonban még máig sem tudott kinyitni.

A rendelkezések szerint termenként száz néző lehet egyszerre jelen vagy a terem befogadóképességének 25 százalékát tölthetik be, ami kétszer annyi, mint a korábban nyitott New York-i filmszínházakban, ahol egyszerre 50 ember nézhet egy filmet. A korlátozások ellenére ezen a hét végén Los Angelesben adták el az összes észak-amerikai mozijegy 9 százalékát a Comscore piacfigyelő adatai szerint.

A Raya és az utolsó sárkány újabb 8 millió dollár forgalmazott a nemzetközi piacokon, és mivel a Disney Plus streamingszolgáltatásban is elérhető, globálisan már 71 millió dollárt bevételt ért el.

Az észak-amerikai kasszasikerlista második helyén sem történt változás, a Warner Bros. stúdió Tom és Jerry egészestés animációja áll 3,8 millió dollárral. A klasszikus rajzfilmsorozat alapján született mozifilm Észak-Amerikában 33 millió dolláros (7,1 milliárd forintos) jegybevételnél tart forgalmazása negyedik hétvégéjén.

A Lionsgate stúdió Chaos Walking című filmje is megőrizte harmadik helyét 1,9 millió dolláros jegyeladással.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top