+ Zene

Ingyenes online Kosztolányi-estet tart a Kaláka együttes

Kaláka

Élő online Kosztolányi-estet tart a Kaláka együttes március 27-én szombaton este 20 órától a Marczibányi Téri Művelődési Központ közösségi oldalán. Az esemény megtekintése ingyenes.

Az esemény két nappal Kosztolányi Dezső születésnapja előtt lesz. Az első részben az est vendégével, Máté Gáborral közös Akarsz-e játszani? című műsort adják elő, a program második felében hagyományos Kaláka-koncert hallható.

A Kaláka több mint ötven éves történetét végig kísérték Kosztolányi Dezső versei, szinte nincs koncertjük a költő megzenésített művei nélkül, gyereklemezeikre is rákerült A játék és az Ódon, ónémet, cifra óra. Az együttes 2005-ben teljes kiadványt szentelt Kosztolányinak a Hangzó Helikon sorozatban megjelent könyv+CD-vel.

A március 27-én látható és hallható összeállítás is erre az anyagra épül, emellett Kosztolányi publicisztikájából, a Nyelv és lélek című kötetéből hangzanak el részletek, Máté Gábor a szerző prózai írásaiból válogat.

Az 1969-ben alakult Kalákában Gryllus Dániel (fúvós hangszerek, citera, ének), Gryllus Vilmos (cselló, gitár, ének), Radványi Balázs (mandolin, gitár, ukulele, brácsa, ének) és Becze Gábor (bőgő, ének) szerepel. A kétszeres Kossuth-díjas zenekar mások mellett még József Attila, Weöres Sándor, Ady Endre, Kányádi Sándor, Kiss Anna verseinek megzenésítéseivel lett népszerű; több mint harminc lemezt készítettek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top