+ Tudomány

Hangfelvétel érkezett a Marsról – hallgasd meg!

Először próbálta ki lézerét és küldött hangfelvételeket a Földre a Perseverance marsjáró.

A SuperCam nevű tudományos műszer, amellyel a robot a Mars kőzetét vizsgálja, első alkalommal továbbított adatokat a Földre – közölték a NASA kutatói csütörtökön. Ezekből kiderül, hogy az 5,6 kilogrammos eszköz, amely magasan a marsjárón lévő rúdon helyezkedik el, jó állapotban van.

A műszer több hangfelvételt is küldött, ezeken többek között az is hallható, amint a lézer harmincszor kilő egy mintegy három méterre lévő kőre.

A különböző lézernyilak hangerejének eltéréseiből a szakértők a kőzet szerkezetéről és keménységéről vonnak le következtetéseket.

Az egytonnás, hatkerekű Perseverance több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázatot rejtő manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A mintegy 45 kilométer átmérőjű területet a rover két év alatt fogja megvizsgálni.

Egyelőre még műszerei állapotát ellenőrzi, és már megtette első tesztútját is.

A tervek szerint egy teljes marsi évig – 687 földi napig – dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top