+ Fotó

16 kép a 16 éves Müpáról

Fotók: Réthey-Prikkel Tamás

Március 14-én ünnepli megnyitásának 16. évfordulóját a Müpa. Az eltelt több mint másfél évtized alatt az intézmény Európa egyik vezető kulturális központjává vált, de ami még nagyobb öröm: a falai között és a Müpa virtuális tereiben összetartó, sokszínű és hűséges közösség alakult ki. A közös ünneplés sajnos idén sem valósulhat meg a hagyományos formában, de a jeles alkalomból összeállítottak egy különleges válogatást állandó „krónikásuk”, Réthey-Prikkel Tamás fotóművész legszebb képeiből, aki sokszor, sokféleképpen megörökítette már az épület különböző tereit, formáit és zugait.

Réthey-Prikkel Tamás a fotóválogatás kapcsán elmondta, hogy azért szereti fotózni a Müpát, mert építészetileg sokarcú és funkcionálisan is komplex épület, ebből adódóan a megörökítése egyszerre jelent izgalmas kihívást, és hagy teret a szabad alkotás folyamatának. Munka közben rengeteg lehetőség adódik a vizuális játékra, és arra is, hogy igazán szubjektív, az alkotó szemléletmódját tükröző képek készülhessenek.

“A fotók között akad, amelyeknél az elkapott pillanatot, másoknál az észrevett és türelmesen kivárt fényeket, megint másoknál a kompozíciós játékot szeretem legjobban”

– mondja a nagyszerű fotóművész.

Elárulta, hogy mindegyik épületegységben van kedvenc részlete, de a legnagyobb „alkotói nyomás” mindig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nehezedik rá, hiszen ez a Müpa legismertebb tere, amelynek az újra- és átértelmezése valódi szakmai próbatétel. Úgy gondolja, talán a fellépő művészek is valami hasonlót érezhetnek, hiszen a kimagasló akusztikai minőség miatt itt minden hangnak tétje van.

Az intézmény az alábbi 16 fotóval szeretné megköszönni minden nézőjének azt a rengeteg szeretetet, biztatást és támogatást, amit az elmúlt több mint másfél évtizedben, és kiemelten ebben az utóbbi rendkívüli, végtelenül hosszúnak tűnő évben kaptak és kapnak. Hozzátéve, hogy alig várják, hogy újra találkozhassanak a nézőkkel: napfényben, este, koncertek előtt, előadások után, az épület bármely pontján!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top