+ Interjú

Vírus elleni muníció a nógrádi dombok közül – 4. rész

KOVÁCS BODOR SÁNDOR FELVÉTELE

Várnagy Márta

Parancem most Szirákon él – Beszélgetés Lukács Noémi professzorral

4.  rész: A nagy találmány, a speciális ellenanyag: dsRNS

–    Térjünk vissza a kutatásra. Bizonyos volt abban, amikor a dsRNS specifikus ellenanyag kutatását végigvitte és céget alapított rá, hogy erre egyszer még a világnak szüksége lesz?

–    Abban természetesen biztos voltam, de az egyáltalán eszembe se jutott, hogy mRNS vakcinákhoz lesz szükség rá, azt nyilván nem tudtam. De hogy ez a víruskutatásban hasznos, azt kezdettől fogva tudtam. Az oka nagyon egyszerű. Olyan tanszéken dolgoztam, ahol RNS-szerkezetek biológiai szerepét vizsgálták. Számítások alapján iparkodtak azt a legvalószínűbb szerkezetet előre jelezni, amelyik az adott funkcióért felelős. A predikció nem bizonyíték, a szerkezet tényleges meglétét más úton kell bizonyítani. A dsRNS egy jellegzetes szerkezet, közvetlen kísérletes kimutatására antitestjeink kiválóan alkalmasak.

–    RNS azaz ribonukleinsav?

–    Igen. Megfigyelték, hogy ha vírusfertőzött sejteket föltártak és izoláltak belőle RNS-t, mindig találtak benne víruseredetű dsRNS-t. Ugyanakkor mindenki azt hitte – ez volt a tudományosan elfogadott vélemény -, hogy az élő sejtben a valóságban ilyen nem létezik, a dsRNS akkor keletkezik, amikor föltárjuk a sejtet, tehát izolációs műtermék. Különböző okokból ezt nem tartottam valószínűnek. Lényegtelen, hogy miért nem. Viszont ha van egy út ahhoz, hogy a feltételezésemet kísérletesen megvizsgáljam, hiszen ez a természettudományok alapja, akkor ezen az úton végig kell menni. Beinvesztálok valamennyi munkát, megcsinálom a kísérletet, és a végén kimondhatom, hogy létezik, vagy műtermék. Mi egyértelműen azt találtuk, hogy igen, a fertőzött sejtekben in vivo jelen van virális dsRNS. Ezt nem hitték el rögtön.

–    Mennyi idejébe és mennyi munkájába került ez a bizonyítás?

–    Egyedül ezt nem lehet. Egy dolog, ha az ember bebizonyítja saját magának. Tudja, hogy ez a reagens tényleg a dsRNS-t, és csak azt ismeri föl, és a molekula tényleg jelen van a sejtekben. Merőben más kérdés, hogy ez mikor válik általánosan elfogadottá. Mi ezt néhány év alatt bizonyítottuk, de ahhoz, hogy általánosan elfogadják, hosszabb idő kellett. Már korábban is használták az ellenanyagainkat, de 2005-től kezdtek igazán felfutni. Később aztán más, nem virológiai alkalmazások is megjelentek.

–    Marketing vagy inkább tudományos eredmények publikálása kellett hozzá?

–    Azt hiszem, a mi cégünknek a közgazdaságtan szerint nem lenne szabad léteznie. Sokáig nem nyereséget akartunk elérni, csak egyszerűen azt, hogy ne legyen veszteséges az, ha másoknak ellenanyagokat gyártunk, és tanácsokat adunk.

–    Ez egy tudományos hobby-kutatás volt?

–    Minden kollégának, aki kért tőlem, ingyen küldtem ellenanyagot, a szállítást fizettem. De én is kaptam így reagenseket, tehát ez nem az én szupernagylelkűségem. Ez a szokás. Amikor hazajöttem Magyarországra, az első öt évben nem tudtam semmilyen hazai pályázatot nyerni. Ez nem volt jó, biztosan. Nem volt pénzem, tehát nem volt miből a mások kutatását támogatni. Ellenanyagot még csak-csak tudtam volna adni, de a szállítást már nem tudtam fizetni. Kezdetben semmilyen reklámot nem csináltunk a cégben. A lányom átvette öt évvel ezelőtt a cég vezetését, ezalatt ötszörös lett a bevételünk. Ő már költött ugyan – egy elég nevetséges összeget – reklámra, de a legfontosabb a vevőkkel való kapcsolattartás. Ha valaki publikált egy szép cikket a mi ellenanyagunkkal, és idézték benne, hogy tőlünk van, akkor mi írtunk neki, hogy milyen izgalmas cikket publikáltál, köszönjük. Milyen szépek a képeid. És így tovább. Szerintem ez nagyon számít.

–    Mi ez a dsRNS? Hogyan működik?

–    A fontos kérdés az, hogy miért, mikor keletkezik. Szerintem a vírusfertőzések során akár sokszorozódási hiba vagy a magas RNS-koncentráció miatt. Az azonban egészen biztos, hogy a sejtjeink felismerik, és védekezési reakciót indítanak be. Ha megfertőzzük egy vírussal például a dohányt, a növény egy csomó tünetet mutat, majd magától meggyógyul. Miért gyógyul meg? Valami mondta neki, hogy itt van valami, amiből ki kell, gyógyuljon? A dsRNS egy ilyen jel a védekező rendszernek. Reagáljál rá, és védekezzél!

–    Lehet azt mondani, hogy a dsRNS egyfajta mutáció?

–    Nem, egyáltalán nem! Normál körülmények között is van a sejtben egy rendszer, amely észreveszi a dsRNS-t és feldarabolja. A feldarabolt RNS egy szála hozzákötődik egy fehérjéhez, amelyet odairányít, pl. a DNS egy bizonyos, neki megfelelő (komplementer) szakaszához, hogy azt a gént kikapcsolja. A gén jelen van, de nem működhet. Ennek nyilván hatása van. Vagy egy neki megfelelő RNS-hez irányítja, hogy a fehérje pont ezt az RNS-t lebontsa, vagy ne engedje, hogy fehérje képződjön róla. Ilyen, nagyon precízen, sok lépcsőben szabályozott folyamatok működnek a sejtekben, és a célpontjukat, a dsRNS-ek jelölik ki. Ennek a területnek Magyarországon nagyon jó kutatói voltak, vannak a Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézetben. Nemzetközi hírű elismert kutatók.

–    Az Önök ellenanyagai annak azonosítására alkalmasak, hogy a dsRNS jelen van-e?

–    Igen, csak arra valók.  Amikor pl. a COVID-19-nél gyógyszerjelölteket próbáltak ki, akkor a mi ellenanyagunkkal megnézték, hogy szaporodik-e a vírus, vagy kevésbé szaporodik, vagy nem szaporodik. Tehát ilyesmire jó.

–    Ilyen értelemben ez fel is gyorsíthatja a kutatást?

–    Abszolút. Igen, igen. Általában a víruskutatásban a mi ellenanyagunkat nem gyógyászati célokra használták, hanem arra, hogy megértsék a vírust. Az egész koronavírus-ügynek fő problémája, hogy a vírust nem ismerjük eléggé, mert korábban nem okozott igazán komoly megbetegedéseket, ezért nem is volt pénz, és nem volt érdeklődés a kutatása iránt. Még nem ismerjük eléggé, de egy év múlva orrvérzésig sokat fogunk tudni erről a vírusról.

–    Ehhez az ismerethez járul hozzá az Önök által gyártott ellenanyag?

–    Igen. A vírus szaporodásával kapcsolatos tulajdonságok ismeretéhez. Nem mindegy, hogy milyen sejteket fertőz a vírus. Az antitestjeinkkel nem azt látjuk, hogy valahol 1-2 vírus RNS molekula jelen van-e, hanem azt, hogy ott tudott szaporodni, mert keletkezett virális dsRNS. Tudnunk kell, hogy csak az orrnyálkahártyánk fertőződik, vagy mindenféle egyéb szövetünk is, és azért lépnek fel a fura COVID-tünetek. Ebben segít a mi ellenanyagunk. Nemcsak ennél a vírusnál, hanem sok más vírusnál használták, nem is tudom, hány esetben. A cégünk honlapján nagyon sok vírus fel van sorolva és a velük kapcsolatos cikkek. 780 tudományos publikációt gyűjtöttünk ki, amelyekben a mi ellenanyagainkat alkalmazták. Nem tudom, hogy mind fenn van-e már a honlapunkon, de 730 biztosan fenn volt, amikor utoljára néztem. Csak koronavírussal kapcsolatban legalább 60 ilyen publikáció készült. Ezt fontosnak tartom. Az mRNS vakcináknál az antitestjeinkkel ki lehet mutatni, hogy van-e bennük nem kívánatos dsRNS szennyeződés. Ha majd sikerül megoldani, hogy dsRNS egyáltalán ne keletkezzen a vakcinagyártás során, a kutatásban akkor is szükség lesz az antitestjeinkre. Több új területen is felfedezik a dsRNS-ek szerepét, tényleg születnek új alkalmazási területek.

–    Van versenytársuk?

–    Mi messze piacvezetők vagyunk. Az „aranystandard” tényleg igaz.

(folytatjuk)

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Tovább, tovább…
    Mindent ami megírható…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top