+ Interjú

A férfi, aki beleköltözött egy internetről vásárolt női testbe

Tudtad, hogy egyes weboldalak valós emberek testének és arcának háromdimenziós “lenyomatait” árulják…? Online előadás a Trafóban.

Fotó: Elisa Larvego

Tudtad, hogy léteznek olyan weboldalak, amelyek valós emberek testének és arcának háromdimenziós “lenyomatait” árulják? Simon Senn svájci médiaművész véletlenül csöppent ebbe a világba, ám a legtöbb vásárlóval ellentétben ő végül nem elégedett meg csupán a női testtel, amelyet 12 dollárért vásárolt a virtuális térben. Kíváncsi lett magára a nőre is, és meg is találta őt, Arielle-t, akivel aztán közös előadást hozott létre. Az eredményt most pénteken élhetjük át a Trafó közvetítésével, online műsorként, amelyeket vagy a megadott időpontokban (este 7 és 9) látunk, vagy soha. Simon Sennt kérdeztem a részletekről és az előadás háttértörténetéről.

Hogyan kezdődött ez az egész? Mesélj róla!

Más projekteken dolgoztam éppen, mozgáskövető rendszerekkel kísérleteztem. Ezeknek az a lényege, hogy a testünkre helyezett érzékelők miatt egy avatar tökéletesen le tudja képezni a mozgásunkat. Én kifejezetten a virtuális valósággal foglalkoztam, amikor teljesen belebújunk egy ilyen avatar bőrébe. Nem nagyon ismertem ki magam ebben a technológiában, így kezdésként szükségem volt egy avatarra. Keresgéltem az erre szakosodott online boltok között, és rögtön az első, amit találtam, valódi emberek 3D szkennjeit árulja. Először természetesen a férfitesteket néztem meg, de egyik sem volt az én méretemben. (nevet) Mind túl izmosak, nagydarabok voltak. Ezért hát egy női testet vettem. Fogalmam sem volt még akkor, ki a modellje, de egy nagyon pontos 3D-s leképezése volt a testnek, beleértve a teljesen felismerhető arcot is. És akkor jött ez a különleges tapasztalat, amikor belekerültem a testbe.

Hogy történt ez, milyen érzés volt?

A virtuális valósághoz kell egy speciális szemüveg, amelyen keresztül rálátok a saját mozdulataimra. Ha megmozdítottam a kezemet, karomat, lábamat, egy női kezet, kart, lábat láttam. Az avatarom mozgott általam. Lenéztem a mellkasomra, és női melleket láttam. Egy szemvillanásnyi időre azt gondoltam, ez tényleg az én testem. Csodálatos érzés volt, az első alkalom, hogy átélhettem, milyen lehet egy másik testben élni, és rádöbbentem, hogy jól vagyok, jól nézek ki, szeretek így mozogni.

Aha, szóval jól érezted magad a női testben…?

Nem igazán tudom körülírni sem ezt az érzést. A szívem gyorsan vert, melegséget éreztem, mint egy kezdődő szerelemnél. A mozdulataim is teljesen mások lettek, megteltek légiességgel, egy újonnan felfedezett szabadsággal. Csak úgy… gyönyörű volt.

Ám ekkor kérdések fogalmazódtak meg bennem. Nem tudtam, ki kölcsönözte nekem a testét, és mit gondolhat arról, hogy felhasználtam a digitális másolatát. A stúdió nem adott volna ki nevet, úgyhogy a közösségi médiában próbáltam megtalálni őt. Benne volt a pakliban, hogy nem kerül elő, de sikerrel jártam. Azon a napon, amikor a 3D szkennelés történt, készített magáról egy fényképet a helyszínen, és alatta még be is taggelte a stúdió nevét.

Fotó: Elisa Larvego

Felvettem vele a kapcsolatot, megtudtam, hogy Arielle a neve. Elmeséltem mindent és meghívtam egy találkozóra. Művészként mutatkoztam be, eleve nem titkoltam, hogy micsoda potenciált látok ebben a történetben. A találkozón felvettünk egy interjút, majd a következő lépés már az előadás volt. Mindenképpen bele akartam venni őt, és szerencsére beleegyezett. A színpadon állva videotelefonálok vele, és ami nagyon fontos, hogy a közönség személyesen kérdezhet tőle. Egyébként ő formatervezést tanul, úgyhogy a művészi látásmódjaink között azonnal megvolt a kapcsolat.

Miért csináltatott magáról Arielle 3D-s digitális verziót?

A tanulmányai mellett egy modellügynökségnek is dolgozott részmunkaidőben. Egy napon felhívták a figyelmét arra, hogy lehet menni 3D szkennelésre, ő pedig kíváncsiságtól hajtva odament. Nagyon gyorsan zajlott minden, ez nem egy átlagos fotózás volt, amikor a modell újabb és újabb pózokat vesz fel, hanem egyetlen pózt vett le a gép és ennyi. Annyira nem volt érdekes, hogy Arielle teljesen el is feledkezett róla, amíg én nem emlékeztettem rá. Még mindig nagyon új ez egyébként, hogy random emberek, mint én, szaktudás és tőke nélkül ilyen szintű technológiát tudjanak használni. Már amióta játsszuk ezt az előadást, azóta is hihetetlenül sokat fejlődött a világ, egyre többre képesek az okostelefonok.

Hogy zajlik az előadás? Volt járvány előtti, offline változata is?

Az előadás gerincét az adja, hogy elmesélem ezt a tapasztalatot. Amikor történt, nagyon összezavarodtam: mi ez, miért érzem jól magam egy női testben?! Néhány online alkalom erejéig felkerestem egy pszichológust, aki azt tanácsolta, hogy alkossak képeket magamról a női testben, ami kellemes meglepetés volt. Beszkenneltem az arcomat, és elkészítettem egy új avatart Arielle testéből és az én fejemből. Rengeteg időt töltöttem az ebből fakadó képekkel. A virtuális élmények álmokat is inspiráltak, és a technológia újfent remek lehetőséget adott arra, hogy ezeket a mi valóságunkban is bemutathassam vizuális módon.

Fotó: Elisa Larvego

A járvány előtt volt egy offline verzió, és tulajdonképpen mindkettőt szeretem játszani. A fizikai jelenlét a színházban azonnali érzelmeket áraszt felém a közönségből. De amikor jött a járvány, rögtön tudtam, hogy ezt az előadást digitalizálni kell. Pont amikor a technológia egyre jobban ural minket, muszáj megmutatnunk, hogy persze, van ennek szépsége, de árthat is nekünk, veszélyes is lehet. Arielle jelenléte szerves eleme az előadásnak, de ezen a téren semmi sem változott, hiszen ő mindig is Facetime-on kapcsolódott be. A műsorunk fő esszenciája pedig, akár online, akár offline, hogy a közönség is bekapcsolódjon a beszélgetésbe, meghallgassa a történetemet, és akár új dolgokat is tanuljon egy ilyen vitatott témáról.

Milyen veszélyekre gondoltál az előbb?

Hát már csak önmagában az a tény, hogy valós emberek testének és arcának veheted meg a digitális másolatait. Nincs szerződés, senki sem ellenőrzi, hogy amit tőlük vettem, azt nem másolom, terjesztem-e sok példányban. Kicsit olyan ez, mint bármit felrakni az internetre. Beszéltem jogászokkal is, és úgy tűnik számomra, hogy a jog sokkal lassabban fejlődik, mint a technológia. Általában akkor vezetnek be törvényeket a virtuális abúzus és bűnözés ellen, amikor már megvannak az első áldozatok. Ez elég szomorú.

Szóval a közönség kérdezhet is. Mi volt eddig a legjobb kérdés?

A kedvenc visszatérő kérdésem, hogy Arielle is szeretne-e bebújni az én testembe. Szívesen kipróbálná amúgy, így fel is kerestem a céget, akik őt 3D szkennelték, és felajánlottam a testem digitális másolatát, amennyiben Arielle is kaphat egy példányt. Tudod, mi történt? Nem érdeklődnek! (nevet) Talán nem elég sztereotip a testem. De szerencsére vannak még más cégek, akik segíthetnek, csak ez a járvány eléggé lelassította a dolgokat.

Akkor jön majd a folytatás? 🙂 Arielle a te bőrödben, te az övében?

Nem hiszem, hogy más projektet is csinálnék ebből. A mostani az én erős érzésemből táplálkozik, de azt hiszem, ez egyszeri csoda volt. Úgy sejtem, a legtöbb ember nem is érez ilyen mindent átformáló érzelmeket, ha virtuálisan beszáll valakinek a testébe. Talán Arielle reakciója is az lesz az én testemre, hogy jé, ez érdekes volt, de semmi különös. Sőt, lehet, hogy én sem tudnám többet felébreszteni magamban azt a mély érzést, akárhány virtuális testtel is dolgozom még később. Ez az előadás egy különleges pillanat emléke, és mint ilyen, igazából megismételhetetlen.

A Trafó online előadása, mivel felvétel szándékosan nem készül, szintén megismételhetetlen. Itt vehetsz rá jegyet!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top