+ Tudomány

Veszélyben a kövérek, mert a vakcina hatására kevesebb antitestet termelnek

Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük, mint az egészséges embereké.

Olasz kutatók egészségügyi dolgozókat tesztelve azt találták, hogy a második adag oltás után az elhízottak esetében csupán mintegy fele annyi antitest keletkezett szervezetükben, mint az egészséges embereknél.

A kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy az elhízottaknál szükség lehet még egy dózis oltásra, hogy biztosítsák a megfelelő védettséget a koronavírus ellen – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az elhízottság – amelyet az orvosok a 30 fölötti testtömegindexszel (BMI) azonosítanak – mintegy 50 százalékkal növeli a Covid-19 miatti elhalálozás és 113 százalékkal a kórházba kerülés esélyét.

Ennek oka egyrészt az lehet, hogy az elhízottaknak gyakran más betegségük – szívbetegség, kettes típusú cukorbetegség – is van, amelyek kockázatot jelentenek a koronavírus-fertőzés esetében, de a testzsírtöbblet metabolikus változásokat is előidézhet, például gyulladást, inzulinrezisztenciát, ami megnehezíti, hogy a szervezet harcoljon a fertőzések ellen.

Az állandó alacsony szintű gyulladás gyengítheti az immunválaszokat, köztük a B-és a T-sejtes immunválaszt, amelyet az oltás idéz elő. Egy korábbi kutatásból már kiderült, hogy az influenza elleni oltás is csak fele annyira hatékony elhízottaknál, mint a normális súlyú embereknél.

Az olasz tanulmány, amelyet még független tudományos szakértők nem vizsgáltak, először mutatta ki, hogy Covid-19 elleni oltás esetében is hasonló probléma léphet fel.

A római fizioterápiai gyógyászati intézet kutatója, Aldo Venuti vezette kutatócsoport 248 egészségügyi dolgozó antitest-termelődését vizsgálta a Pfizer/BioNTech oltásának második adagja után.

Hét nappal a második oltás után 99,5 százalékuknál mutattak ki antitestet, és ez az immunválasz nagyobb volt, mint amit a Covid-19 betegségen átesett embereknél mértek. De a túlsúlyosok vagy elhízottak esetében korlátozott volt.

„Mivel az elhízottság egy jelentős kockázati tényező a Covid-19 betegség lefolyása és az elhalálozás tekintetében, kötelességünk, hogy ennek az alcsoportnak egy hatékony oltási programot tervezzünk. Bár további kutatások szükségesek, ezek az adatok fontos jelentőségűek a Covid-19, különösen az elhízottak oltási stratégiájának kidolgozásában. Ha adatainkat szélesebb körű tanulmányok is megerősítik, egy további adag vakcina, vagy egy nagyobb dózis lehetőséget jelenthet az ilyen népesség számára”

– írták a kutatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top