+ Képzőművészet

100 éve nem láthatta ezt az 5 millió eurós van Gogh-festményt a nagyközönség

Először mutatják be a nyilvánosság előtt Vincent van Gogh egyik festményét, miután több mint egy évszázadon át egy francia család magángyűjteményében volt.

A művet, amelynek értékét 5-8 millió euróra becsülik a szakértők, március 25-én bocsátják árverésre Párizsban, előtte a Sotheby’s aukciósház Amszterdamban, Hongkongban és Párizsban is bemutatja.

A festmény egy férfit és egy nőt ábrázol, akik egy rozoga kerítés előtt sétálnak el, a háttérben egy szélmalom látható. Van Gogh 1887-ben festette a Montmartre negyedben, amikor testvérénél, Theónál lakott a francia fővárosban.

A kép már látható volt korábban katalógusokban, a nyilvánosság előtt azonban még sohasem mutatták be. Jelenlegi tulajdonosa névtelenséget kért. Az aukciósház szerint Van Gogh montmartre-i periódusából nagyon kevés alkotás van magántulajdonban.

„Egy ilyen kaliberű és ennyire ikonikus jelenetet ábrázoló festmény felbukkanása a piacon kétségtelenül nagyon jelentős esemény”

– írta közleményében az intézmény vezetése.

Van Gogh 1886-ban érkezett Párizsba és 1888-ban hagyta el a várost azzal az indoklással, hogy már túl sok volt számára a hektikus nyüzsgés. Dél-Franciaországba költözött, ahol szintén nem lelt nyugalomra. Epilepsziás rohamok kínozták, mígnem 1890. július 27-én szíven lőtte magát és két nappal később meghalt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top