+ Irodalom

Elhunyt Lawrence Ferlinghetti, aki elutasította a Szőcs Géza alapította díjat

Elhunyt 101 éves korában Lawrence Ferlinghetti költő, akinek San Franciscó-i könyvesboltja, City Lights Bookstore a beatnemzedék szerzőinek valóságos irodalmi mennyországává vált, és nagy szerepe volt a beatmozgalom kibontakozásában.

Ferlinghetti, aki 2012-ben elsőként nyerte el – majd emberi jogi aggályokra hivatkozva elutasította – a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, hétfőn este halt meg San Franciscó-i otthonában. Fia, Lorenzo Ferlinghetti közlése szerint a költő halálát tüdőbetegség okozta.

A költő és kiadó kulcsszerepet játszott a szólásszabadsáról kirobbant vitában, miután 1956-ban publikálta Ginsberg Üvöltés című költeményét.

Századik születésnapját, 2019. március 24-ét San Franciscóban hivatalosan Lawrence Ferlinghetti-nappá nyilvánították. A City Lights nagy ünnepséget rendezett, bár az ünnepelt, aki akkor már gyengén látott és akinek a közlekedés is nehezére esett, nem volt jelen.

A Doubleday kiadó a 100. születésnapjára jelentette meg a Little Boy című tudatfolyam technikával megfogalmazott kísérleti regényét, amelyet életrajzi elemek szőnek át.

Az ötvenes évek beatgenerációjának írói, köztük Kerouac, Ginsberg és William S. Burroughs, gyakran időztek a City Lightsban.

„Nem győzöm mondani, hogy nem voltam tagja az eredeti beatnemzedéknek. Én csak a boltot vittem”

– idézte fel 2005-ben egy interjúban a Los Angeles Timesnak.

1957-ben a szólásszabadságról szóló alkotmányos vita középpontjában találta magát, miután letartóztatták Ginsberg Üvöltés és más versek című kötetének kiadásáért és árusításáért. A kortársak elismerése ellenére Amerika nagy részét sokkolták a költemények, amelyek érzékeny témákkal – mint a kábítószer, homoszexualitás és a többségi társadalom tagadása – is foglalkoztak.

Ferlinghettit felmentették, miután egy bírói ítélet ejtette az obszcenitás vádját az Üvöltéssel kapcsolatban.

„A San Franciscó-i rendőrség jóvoltából felkerültünk a térképre. Nehéz lett volna jobb publicitást találni”

– emlékezett rá Ferlinghetti.

A City Lights könyvesboltot és kiadót, amely Charley Chaplin Nagyvárosi fények című filmjéről kapta a nevét, 1953-ban hozta létre Ferlinghetti és egy szociológushallgató, Peter D. Martin. A hely néhány év alatt az értelmiség, írók, máskéntgondolkodók, aktivisták, zenészek, művészek Mekkájává vált.

„Szinte az egyetlen olyan hely volt a környéken, ahova valaki bemehetett, leülhetett és olvasgathatott anélkül, hogy rá akarták volna venni, hogy vásároljon valamit. Azt találtam ki, hogy egy könyvesbolt a szellemi tevékenység központjává válhat”

– magyarázta később az alapító.

Ferlinghetti számos munkája közül a leghíresebb az 1958-ban megjelent A Coney Island of the Mind című verseskötete lett, amely több mint egymillió példányban kelt el. A költőnek 2012-ig jelentek meg újabb versei, 2015-ben pedig Writing Across the Landscape: Travel Journals címmel több mint öt évtized alatt megjelent írásainak gyűjteményét adták ki. 2017-ben Ferlinghetti’s Greatest Poems címmel legfontosabb költeményeinek válogatása is megjelent.

Yonkersben, New York államban született 1919-ben, apja pár hónappal korábban elhunyt, édesanyja pedig mentális betegsége miatt nem tudta gondozni, ezért előbb Franciaországban élt egy rokonánál, majd New Yorkban egy tehetős családhoz került. Az Észak-karolinai Egyetemen kapott újságírói diplomát, később a Sorbonne-on irodalmi doktorátust is szerzett.

A haditengerészetnél szolgált a második világháború alatt egy tengeralattjárón. Nagaszakiba is eljutott, ahova hat héttel az atombomba ledobása után hajóztak be. Elmesélte, hogy a törmelékek között talált egy teáscsészét, amelyre egy ember maradványai olvadtak rá.

„Abban a pillanatban teljesen pacifistává váltam”

– emlékezett.

Az ötvenes évek elején telepedett le San Franciscóban. Megnősült, feleségétől Selden Kirby-Smithtől két gyermeke született. 1976-ban elváltak.

Ginsberg, Kerouac és Burroughs mellett a beatnemzedék olyan szerzőinek műveit is kiadta, mint Neal Cassady, Gary Snyder, Gregory Corso és Philip Lamantia, továbbá Sam Shepard és Charles Bukowski.

Amikor arról kérdezték, hogyan maradhatott aktív és élt száz évig, azt felelte:

„Jókat nevess, és tovább élsz”.

Ferlinghetti festett, színdarabot és regényt is írt, emellett fordított is.

Életművét számos kitüntetéssel és díjjal ismerték el. 1998-ban ő lett San Francisco első koszorús költője, 2000-ben megkapta az amerikai Nemzeti Könyvkritikusok Körének tiszteletbeli díját, és 2005-ben a Nemzeti Könyvdíj medáljával jutalmazták

„a költőkért és a teljes irodalmi közösségért végzett fáradhatatlan munkáját”.

2012-ben elsőként nyerte el a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat a magyar PEN Clubtól, de emberi jogi aggályokra hivatkozva visszautasította, miután tudomást szerzett arról, hogy azt részben a kormány finanszírozza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top