+ vallás

Megváltoztatták a Vatikán büntetőtörvénykönyvét

vatikán-állatok

A társadalmilag hasznos munkavégzés és jó magatartás miatti büntetéscsökkentés is bekerült Vatikán Állam büntető törvénykönyvébe a kedden bevezetett jogi reformok értelmében, amelyeket Ferenc pápa indított el.

A katolikus egyházfő saját kezdeményezésére (latinul motu proprio) kiadott rendelkezés a vatikáni büntető törvénykönyvet a legmodernebb jogrendszerekhez igazította.

A pápai állam büntetőjogi kódexébe bekerült a büntetésnek a társadalmilag hasznos munkavégzéssel való kiváltása, valamint a jó magatartásból eredő büntetéscsökkentés, melyet évente negyvenöttől százhúsz napig terjedő időszakban határoztak meg. Eltörölték a vádlott távollétében, védelmi képviselet nélkül tárgyalt pereket, valamint egyszerűsítették a vád másodfokú képviseletét, amelyet eddig az elsőfokú ügyész nem tölthetett be.

Vatikán Állam 1929-es megalakuláskor lépett hatályba a büntető törvénykönyv, amely Vatikánváros állami rangját volt hivatott erősíteni. A joggyűjteményt az utóbbi majdnem száz évben gyakran módosították, korszerűsítették. Az első jelentős reformot 1969-ben végezték el, amikor a Vatikán eltörölte a halálbüntetést, amelyet addig az egyházfő meggyilkolásának esetére írtak elő.

Ferenc pápa 2013 óta eltörölte az eredeti vatikáni büntetőjogban szereplő kényszerlakhely-kijelölést, valamint az életfogytiglani börtönbüntetést.

A vatikáni büntető kódex alapján ítélték el 2012-ben bizalmas iratok kiszivárogtatásáért Paolo Gabriele egykori pápai komornyikot, akit azután XVI. Benedek pápa kegyelemben részesített.

A pápai állam bíróságán jelenleg több per folyik pénzügyi bűncselekmények miatt többek között a vatikáni bank volt vezetőivel szemben.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Kétségtelen, hogy nem szerencsés, sőt, akár egészségkárosító is lehet, a totalitárius hatalom ellenében ágálni.., még a valóságos valóság, az igaz igazság érdekében sem…
    Gondolom “Világörökség” örökké az ismert magyar közmondás:
    “Ne szólj szám, nem fáj fejem!”
    Sajnálatos, sajnálom, hogy már megint cenzúrázni kényszerültetek…

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top