+ Film

Kasszasiker a kőkorszakban játszódó film

A Croodék: egy új kor című animációs film vette át a kasszasikerlista vezetését a hétvégén Észak-Amerikában.

A kőkorszakban játszódó családi filmre kicsivel több mint 2 millió dollárért (591 millió forintért) váltottak jegyet a nézők, ezzel teljes észak-amerikai bevétele már 49 millió dollár (14,5 milliárd forint).

Az amerikai elnökök előtt tisztelgő hétfői ünnepnappal együtt azonban az iparági elemzők szerint a produkcióra 2,7 millió dollárért (798 millió forintért) kelnek el mozijegyek – írta a Variety.

A Warner Bros. életrajzi filmje, a Judas and the Black Messiah mozis bevétele vasárnapig szintén 2 millió dollár volt, a négynapos hétvége alatt 2,4 millió dolláros (709 millió forintos) jegyeladással számol a stúdió. A Fekete Párducok radikális polgárjogi szervezet fiatal vezetője, Fred Hampton meggyilkolásáról szóló produkciót a Warner a Wonder Woman 1984 és az Ördög a részletekben című filmjeihez hasonlóan egyszerre mutatta be a járvány alatt is nyitva tartó mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatásán.

Az Ördög a részletekben 1,9 millió dolláros (562 millió forintos) hétvégi jegybevételt ért el. A Wonder Woman 1984 pedig 1,3 millió dolláros (384 millió forintos) jegyeladással már csaknem 42 millió dollárra (12,4 milliárd forintra) növelte mozis bevételeit.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top