+ Képzőművészet

Falvédők karantén idejére

Az apa férfi, az anya főz

Barcza Réka: Falvédők karantén idejére – Kiállítás a Godot Galériában. A kiállítást március 6-ig lehet megtekinteni csütörtöktől szombatig 10 és 14 óra között.

A megnyitó performanszról készült videót 2021. február 11-én mutatták be a Godot Galéria Facebook oldalán:

 

A kiállításról:

Barcza Réka alkotásain keresztül személyes emlékei és álmai felidézésével vizsgálja önmagát és környezetét. A járvány első hulláma idején készült sorozatának kibeszélő jellege mögött a rendszerváltás romantikájának és a nyugatosodás illúziójának szertefoszlása húzódik. A magyar hétköznapok egyhangúságának forrása az állam mesterségesen fenntartott „rendjének” változatlanságában keresendő, ami ellen az egyetlen hatásosnak tűnő fegyverrel, a mélységes iróniával lép fel.

A képek abszurd világának állandói az uralkodó politikai osztály leghírhedtebb alakjai, valamint a velük ideológiai rokonságot mutató harcostársak, az éra legfelejthetetlenebb közszereplői, és a mindezt elszenvedő alany, a festő maga. A hol fakó, hol elmosódott helyszínek révén – melyek a művész életének valós terei – egy kietlen, magára maradt országnak, és a rá mért társadalmi-gazdasági sorscsapások szürreális látványának lehetünk szemtanúi.

Az irányvesztettség és a lidércnyomás kettős bűvkörében Barcza olyan érzékeny témákat érint, mint a házasság intézményéhez való jog, a gyermeknemzéssel kapcsolatos dilemmák, a nemi szerepek és sztereotípiák problémája, az uniformizálás fokozódó veszélye, a populista politikai cselekvés formái, valamint az állam és a személyi autonómia viszonya. Munkái egyfajta feminista felhangú folklorisztikus korrajzok, mintsem gunyoros aktuálpolitikai reflexiók. Meseszerű, politikai ihletésű történetek, melyek tanulságainak levonása kizárólag a befogadón múlik.

Barcza Réka a 2020-ban megrendezett Godot Art Fair díjazottja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top