+ Film

A lovam és én – pályázat a Vadlovak – hortobágyi mese című filmhez

A Mozinet kisfilmpályázatot hirdet iskolásoknak és felnőtteknek a Vadlovak – Hortobágyi mese című lenyűgöző látványvilágú természetfilm kapcsán. A legjobb pályaműveket a nagyközönség is megnézheti majd a Vadlovak kísérőfilmjeként április 22-től országosan a mozikban.

Huszonöt éve telepítettek a Hortobágy egy elhagyatott területére, Pentezugba néhány vadlovat, hogy az őshazájában, Közép-Ázsiában kihalás szélére került fajnak utánpótlást biztosítsanak. A Przsevalszkij-lovak folyamatos legelésükkel segítenek megőrizni a puszta sajátos arcát. Azóta közel háromszázan vannak már, ez a világ egyik legnagyobb vadló ménese. Itt él családjával a kis csikó, Cseppke, aki szülei vezetésével vándorol az elrejtett vadonban. A körülöttük lévő világ, amit Cseppkével együtt mi is megismerünk, nem kevésbé különleges. Hatalmas mocsarak és kis ligeterdők törik meg a végtelen rónaságot, ahol a vadlovak rókákkal, sasokkal és sok más állattal élnek együtt.

Az április 22-én a mozikba kerülő film alkotóihoz hasonlóan, a hazai forgalmazó, a Mozinet is elismeréssel tekint azokra, akik lovakat gondoznak, lovakkal foglalkoznak, ezért kisfilmpályázatot hirdetnek „A lovam és én” címmel, amelyre legfeljebb egyperces, a lovasok kapcsolatát lovaikkal izgalmasan, hitelesen bemutató alkotásokat várnak.

A filmeket szakmai zsűri értékeli majd, korcsoportonként egy győztes filmet választva ki, amelyet aztán a közönség a Vadlovak – Hortobágyi mese kísérőfilmjeként láthat országszerte a mozikban, de az összes elkészült alkotás nyilvánosságra kerül a Mozinet és a film YouTube csatornáin, illetve Facebook oldalain is.

A zsűri tagjai Török Zoltán filmrendező, Pokorny Lia színművésznő, a film narrátora, Nógrádi Attila, a Turista magazin főszerkesztője, Kerekes Viola a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vadlovas koordinátora és Hargittai László, a film vágója.

Az első és második helyezettek plusz egy fő kíséretében lehetőséget kapnak, hogy ellátogassanak a Hortobágyi Vadasparkba, ahol szakvezetést és extra szafari park programban való részvételt nyernek.
A kategóriájukban harmadik helyezettek pedig egyéves Turista Magazin előfizetést nyernek.

Feltételek
1. A kisfilm maximum egy perc hosszúságú lehet.
2. A nevezés ingyenes.
3. Műfaji megkötés nincs, a benyújtott film egyaránt lehet animációs film, dokumentumfilm, játékfilm, kísérleti film.
4. Korcsoportok:
– Általános iskolások (ide tartoznak a nyolcosztályos gimnáziumok első négy évfolyamának és a hatosztályos gimnáziumok első két osztályának tanulói is).
– Középiskolások (ide tartoznak a nyolcosztályos gimnáziumok felső négy évfolyamának és a hatosztályos gimnáziumok felső négy évfolyamának tanulói is).
– Felnőttek (nagykorú pályázók).

5. Technikai feltételek: a filmeket FullHD (1080p) felbontásban várjuk az vadlovak@mozinet.hu címre a WeTransfer vagy MyAirBridge fájlküldő programmal átküldve.
6. Nevezési határidő: 2021. március 22.
7. Eredményhirdetés: 2021. április 5.

Vadllovak – Hortobágyi mese 2021. április 22-től látható mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top