+ Történelem

Megtalálták a jáki templom alapítójának csontjait

A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait.

Erről Pap Ildikó régész, a helyreállítás alatt álló, román kori műemlék régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott pénteken a Szombathelyi Egyházmegye sajtótájékoztatója és a helyszíni sajtóbejárás után.

A szombathelyi Savaria Múzeum munkatársa elmondta: a templombelsőben folytatott régészeti és helyreállítási munkálatok során egy XIII. századi épített téglasírt tártak fel, amely a templommal egy időben épült és egy idősebb, nagy termetű férfi csontjait rejtette.

„Onnan tudjuk, hogy a templommal együtt épült a sír, hogy a déli toronyalj egyik pillére ráépült ennek a sírnak egy részére”.

Pap Ildikó elmondta: a sírt valószínűleg még az Árpád-korban kirabolták, de a csontok megvannak, így a koponyacsont segítségével később szeretnének egy számítógépes arcrekonstrukciót készíteni, hogy megismerhessék a férfi arcvonásait.

A Ják nemzetséghez tartozó Jáki Nagy Mártont az alapító levelek „Öreg Mártonként” említik, valószínűsítik, hogy ő alapította a templomot. Az építkezés valamikor az 1210-es években indulhatott, az 1230-as években tűnik el az írott emlékekből, ezután már csak a gyermekeit említik.

Székely János szombathelyi megyés püspök a pénteki helyszínbejárást követően azt hangsúlyozta: a jáki templom nemcsak a hajdani építők és építtetők szándékát őrzi, a kövekben benne mindazoknak a hite és szeretete, akik az épület falai között imádkoztak.

„Benne van az a fajta hit, amely valaha Európát naggyá tette, és ami, ha pusztulni, szétporladni kezd, sajnos egész Európa pusztulását jelentheti”.

Keresztény értékeket, köztük a hajdani szerzetesi életet, az akkor élők mindennapjait szeretnék megmutatni a jáki Szent György-templomba érkezőknek, főként a fiataloknak, erre szolgál majd az a látogatóközpont is, amelynek kiállítóterein keresztül lehet majd megközelíteni a jelenlegi templombelsőt.

A műemléki kutatások és a műszaki előkészítés után a kivitelezési munkálatok tavaly nyáron kezdődtek meg. Tavaly augusztus óta a templom nem látogatható, a tervek szerint 2022 márciusában nyitják meg újra.

A projekt nem csupán a templomra terjed ki, hanem a Szent Jakab-kápolnára, az apáti házra és az apátság egykori gazdasági épületeire is. A látogatóközpont a hajdani Ják nemzetség és a bencés szerzetesek életét mutatja majd be.

Jelenleg is zajlik a templombelső restaurálása, megkezdődött a templomdomb feltárása, és elkészültek a legfontosabb állagmegóvási munkálatokkal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top