+ Képzőművészet

Ellopták a Puskás-szobor feliratát

Két héten belül helyreállítják Puskás Ferenc szobrának megrongálódott talapzatát Melbourne-ben a szobornak helyet adó Olimpiai park igazgatója, John Harnden ígérete szerint.

Szöllősi György, a Puskás ügyek hivatalos nagykövete szombaton arról tájékoztatott, hogy a labdarúgóról mintázott szobor – melyet 2017-ben Bélteky Róbert üzletember kezdeményezésére és finanszírozásával állítottak – talapzatáról ellopták a feliratot tartalmazó táblát, ám ezt két héten belül pótolni fogják.

„John Harnden hivatalos levélben sajnálatát fejezte ki és elnézést kért a történtekért Mikola Istvántól, Magyarország canberrai nagykövetétől, akit arról tájékoztatott, rendbe tették a parkot és a szobor környékét”

– mondta Szöllősi György, hozzátéve, az ott élő Bélteky Róbert – a labdarúgó NB I-ben szereplő Budafok tulajdonosa – erről személyesen is meggyőződött.

„Harnden úr tisztában van Puskás Ferenc sportolói nagyságával és Victoria állam kormánya, valamint az Olimpiai park abban is partner, hogy idén megemlékezést szervezzenek a szobornál, amelynél egyébként a melbourne-i konzulátus minden évben koszorúzást rendez”

– fogalmazott a Puskás ügyek nagykövete, aki örül, hogy ilyen gyorsan pozitív fordulatot vett az ügy.

Szöllősi György elmondta, az olimpiai negyed az ausztráliai magyar emigrációnak fontos környék, mivel az 1956-os olimpia legtöbb versenye ott zajlott, így a többi között a híres magyar-szovjet vízilabda-mérkőzés is, továbbá közel van az a stadion, ahol Puskás Ferenc – már edzőként – ausztrál bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a South Melbourne Hellas együttesével.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top