+ Irodalom

Az Auschwitzban született túlélő lánya is túlélőnek tartja magát – Az Élet és Irodalom 2021/04. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

VÉGEL LÁSZLÓ 80 ÉVES

Szerborváth György köszönti:

„1956-ban érkezett biciklivel Szenttamásról Újvidékre a gimnáziumba. Azóta is a város krónikása, szövegeiből jól rekonstruálható lenne az egykori multikulturális tér megváltozása, mondhatni eltűnése, ahol már a szemetesek sem magyarul beszélnek, s naponta sül el a maffiózók pisztolya. Noha kulcsmotívumai az otthontalanság, a hontalanság, a peremvidéki lét, mégis lokálpatriótává, a város hű írójává vált.

Amikor megérkezett, épp egyetemi várossá formálódott át Neusatz/Novi Sad/Újvidék. Az univerzitet peremén egy (sőt, végül később három) remek magyar generáció jelent meg itt az 50-60-as évek fordulóján, többnyire falusiak, vagy mint Végel, a kisváros széléről származók. Merészek, nyitottak az újra, antinacionalisták (de nemzetileg nem közömbösek, mint azt utóbb rájuk fogták). Az Új Symposion nyitott számukra kapukat – ez maga volt a csoda, ahogyan a kortárs Tolnai Ottó fogalmazott. Volt ott persze minden: neoavantgárd, forradalmiság, jugoszlávság, balról előzés, műfaji kísérletezés, de elsősorban a kritikai attitűd, és az esszé műfajának felemelkedése. Mindemellett az 1967-es Egy makró emlékiratai révén Végel a farmernadrágos próza első (és talán utolsó?) magyar képviselőjévé vált.”

FEUILLETON

Végel László A történelem árvája címmel írt esszét.

„A Jugoszláviának nevezett holttest kiterítve fekszik előttem. A Nagy Háborúban keletkezett, amikor a franciák abban reménykedtek, hogy az erős Jugoszlávia majd megvédi őket a német veszedelemtől. A versailles-i homokvár azonban a II. világháborúban odaveszett, és létrehozták az antifasiszta Jugoszláviát. Miután végérvényesen ledőlt a berlini fal, és a két Németország egyesült, s magasba lendítették Európa fáklyáját, darabokra hullott Európa egykori ígéretes experimentuma. A láng ugyan már nem lobog olyan hévvel, mint anno, mivel a nemzetállamok vezérei megfosztják az oxigéntől. Új, magasabb, erősebb, láthatatlan falak épülnek.”

INTERJÚ

„A karaktereim a legszigorúbb cenzoraim”

Anna Burnsszel Hegedűs Claudia beszélget

„Olvass, ne háborúzz! – akár ezzel a címmel is megjelenhetett volna bő két éve Anna Burns Man Booker-díjas könyve. A Belfastban született, de évtizedek óta Angliában élő szerző 2018-ban nyerte el a rangos brit irodalmi elismerést Tejes (Milkman, 2018) című #metoo-regényként is aposztrofált kötetéért. A sötét tónusú történet a hetvenes években játszódik, egy meg nem nevezett városban, ahol a mindennemű erőszak a hétköznapok velejárója. A regény narrátora egy nevenincs tizennyolc éves lány, akinek a szubjektív nézőpontján keresztül szerezhetünk tudomást arról, hogy milyen traumákkal járhatott felnőni a hosszan elhúzódó – 1968-1998 között zajló – észak-írországi vallási és politikai zavargások idején. A regény éppúgy szól a fizikai erőszakról, mint a szavak pusztító erejéről, illetve a lelki és testi szexuális abúzusról. Ennélfogva, az olvasó gond nélkül azonosul a „betűalkoholista” főszereplővel, aki azáltal válik kirekesztetté, hogy – énvédelemből – sétálás közben olvas. A kritikusok majdhogynem egyöntetű véleménye szerint, Anna Burns immár magyarul is olvasható harmadik regényét, a szokatlan narratív technikája és sötét humora teszi egyedivé. Vitathatatlan, hogy a Tejes (fordította Greskovits Endre, Scolar Kiadó, 2020) sajátos hangnemet használva fogalmazza újra az európai irodalmi toposzokat. A Man Booker-díjas szerzőt többek között a gyilkos és simogató szavak ambivalens erejéről, a mikroközösségben lejátszott hatalmi játszmákról, és az emberi gonoszság banalitásairól is kérdeztük.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Öt mondat című kritikája Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényéről szól.

„Poétikájában izgalmas, stílusában megmunkált A cigány Mózes. Az ismétlések korábban is fontosak voltak, de A harminckét bolondban számomra sokszor fárasztónak tűntek. Most szépen fokozott ismétlésekkel találkozunk, mindezt az ószövetségi szövegre és a cigányfolklórra való rájátszás is indokolja. A számmánia, mely szintén jelen volt a korábbi regényben (32 halott, 32 fog, amiből egy se marad, mínusz 32 fok, 32 kártyalap, 32 festőnövendék) – most is virul, csak épp a számok sokféleségében (4 romagyilkos, 4 varázsló, 5 könyv, 12 kutya, 40 napos kivonulás, a gettóban hatszáztizenháromezren vannak, a Királynő haragja tizennégyezer hétszáz lázadót pusztít el). Ide tartozik, hogy a regény összesen öt mondatból áll. Minden fejezet egy-egy hosszú mondat. (Imádom az ilyen fogásokat: Esterházy Függője egyetlen, 185 oldalas mondat, Nádas Családregényében minden fejezet egy mondat!) Az öt mondatot – ez remek ötlet – oldalanként 2-3 fekete csíkon fehér betűvel futó kiemelés tagolja (érdekes, hogy mikor a negyedik fejezet ismétli az eredettörténetet, nem ugyanott vannak a kiemelések). ). Fontosak a motívumok: a kígyó, a felhő, az eső, a villám, a fasz, a vér, a szag, a kutya. Sajátos, hogy a kankutyaként szocializálódott falkavezér főhős kalandjai során mindig előkerülnek kutyatestvérei, amikor valami fontos történik – miként a Rettenetes Vlagyimirban is minden gyilkosság előtt megjelenik egy kutya. (…)

Gazdag, sűrű szövésű, káprázatos regény.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Rakovszky Zsuzsa: Állapotváltozások. Válogatott versek 1981–2019 című kötetéről ketten írtak.

Forgách Kinga: Kiszivattyúzott idő

„Rakovszky Zsuzsa új versgyűjteménye tavaly, hetvenedik születésnapja alkalmából jelent meg a Magvetőnél. A költő maga válogatta ki a számára legkedvesebb verseit eddig megjelent köteteiből, így az Állapotváltozásokat egyfajta költői önmeghatározásként is olvashatjuk, amelyben ő maga kísér minket végig pályájának legfőbb állomásain. Az Állapotváltozásokban nincsen se elősző, se utószó, és ciklusokba sincs rendezve az anyag, a versek szinte egymásba érnek, egymást értelmezik. Egy 1981-től 2019-ig tartó költői utat járhatunk be általuk: a fiatalkori versektől az idősebb koriak felé haladva merülhetünk bele Rakovszky Zsuzsa verseinek fény-árnyék játékába. A válogatást az ellentmondásos Állapotváltozások cím fonja egybe, amely a kötet végén olvasható rövid versesregény címe is egyben, és amely azt pedzegeti, hogy mi az állandó és mi a változó az életben, és mit lehet kezdeni az állandók változásával, illetve a változások állandóságával.”

Domján Edit: „Árnyék elfutó vizen”

„Jelen és múlt sokrétű, ellentmondásos kapcsolata önmagában is tárgya sok Rakovszky-versnek. Az Egyirányú utca (1998) híres idő-versei a jelen örökös múlttá porladásának és a múlt jelenben való továbbélésének a tapasztalatát rögzítik tény- kép- és víziószerűen. S persze ott van a vágy is az idő visszaforgatására, a múlt korrigálására, egyúttal a fájdalom ennek megvalósíthatatlansága miatt: „És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne, / ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne, / csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd, / amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még! / Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!” Az, hogy az élők maguk is árnyak, mert nem a saját életüket élik, a Téli napforduló (2006) című verses novellától lesz általánossá a Rakovszky-versek világában. Az árnylét egyik oka, hogy a történelem sodrába került ember nem alakíthatja az életét, elszenvedi, s így el is idegenedik tőle.”

VERS

 A szám versrovatában Benkő Attila, Csobánka Zsuzsa Emese és Mészáros Gábor versei olvashatók. Ízelítőül ezen a helyen Benkő Attila egyik versét mutatjuk be.

A kertem és a ragály

Cseperészik napok óta.
Itt-ott meglibben egy-egy
őszi falevél,
mintha arra intene,
hogy maradjak itthon,
mert öreg vagyok.
Fenyeget a vírus,
követhetné a szorgalmas fűrész.
Mit számít egy-két madár,
itt minden fát kivágnak tavasszal,
hacsak túl nem élem
még a telet is.

PRÓZA

MÉSZÖLY MIKLÓS 100 – TEMATIKUS PRÓZAÖSSZEÁLLÍTÁS

A „Mészöly-hónapot” Bazsányi Sándor esszéjével indítottunk három hete, majd Károlyi Csaba esszéjével folytattuk a múlt héten a Feuilleton rovatban – és bár még biztosan találkozunk majd újraolvasási kísérletekkel az Élet és Irodalomban –, az emlékezést Darvasi László és Péterfy Gergely Mészölynek dedikált prózájával és Mikola Gyöngyi esszéjével zárjuk.

Tárcatár: Selyem Zsuzsa.

FILM

Báron György az On the Spot Born in Auschwitz című dokumentumfilmjét értékelte.

„Angéla ma Montrealban él, anya és többszörös nagymama. Bár Auschwitzról aligha lehetett személyes tapasztalata, túlélőnek mondja magát, miként annak tartja magát Kati, a lánya is. Az unokák talán már nem. Kérdés, a negyedik generáció, a dédunokáké, mit kezd a rémmesék világába hulló régmúlttal. Róluk, a túlélőkről s leszármazottaikról szól az On the Spot szerzőpárosa, Cseke Eszter és S. Takács András egészestés dokumentumfilmje, a Born in Auschwitz.”

HANGOSKÖNYV

Ruff Borbála a DIA-hangoskönyvsorozatról és Bodor Ádám A részleg című hangoskönyvéről írt.

„Aki ismeri Bodor Ádám A részleg című novelláját, a hosszas, ámde fontos felvezetés után megérti, miért írok elsőként erről a DIA-hangoskönyvről. Kiszolgáltatottság – legyen ez most az egzisztenciális kilátástalanság –, ameddig a szem ellát. Meg persze azért is, mert a szöveget előadó Majsai-Nyilas Tünde hangja összekeverhetetlen és izgalmas, és még nem hallottam hangoskönyvön felolvasni (ha jól tudom, ez az első ilyen munkája). A részleget pedig jó újra elővenni, noha azt gondolom, minden adaptáció nagyon markánsan újraírja Bodor Ádám 1982-es novelláját, így a „könyvformátumú” példány a hiteles forrás.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    “Az Auschwitzban született túlélő lánya is túlélőnek tartja magát.”!
    Kertész Imre-interjú a Die Zenitben: “egy Holokauszt-bohóc voltam…”

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top