+ Tudomány

A magyar fejlesztésű szintetikus gyógyszer megállítja a koronavírus-fertőzést

Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést – mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja.

A gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek.

A sejtkísérletek bebizonyították, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre. Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak: a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek. Az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és végül – várhatóan ősz végén – az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet.

Kacskovics Imre azt is mondta, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. Hangsúlyozta, hogy a súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top