+ Életmód

Új terápia a súlyos lefolyású koronavírus ellen

Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) súlyos lefolyásának megelőzésére – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Jens Spahn a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a szövetségi költségvetés forrásaiból 400 millió eurót (144 milliárd forint) költöttek egy úgynevezett monoklonális antitest készítmény bevezetésére.

Németország az első európai uniós tagállam, ahol elkezdik használni az új fejlesztésű szert. Kétszázezer adagot vásároltak belőle, alkalmazása a napokban kezdődik, egyelőre az egyetemi klinikákon.

A miniszter elmondta, hogy ugyanilyen terápiát kapott Donald Trump akkori amerikai elnök, amikor tavaly októberben kórházba került SARS-CoV-2-fertőzés miatt.

Az antitestkészítmény úgy hat, mintha egy „passzív oltás” lenne. Alkalmazása az úgynevezett rizikópácienseknél hozzásegíthet a súlyos lefolyású betegség megakadályozásához – mondta Jens Spahn.

A miniszter az interjúban nem ismertette, hogy mely gyártótól vásárolták az új gyógyszert. Újságírók érdeklődésére a tárca sajtóosztályán közölték, hogy két szerződést kötöttek. Az egyik az Eli Lilly amerikai gyógyszeripari társaság Bamlanivimab nevű készítményéről, a másik az ugyancsak amerikai Regeneron két, egyszerre alkalmazandó, Casirivimab, illetve Imdevimab nevű szeréről szól.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi  adatai szerint tovább enyhült a járvány. Az utóbbi 24 órában 12 257 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez bő ezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 13 882-nél. A Covid-19-cel összefüggésben 349 halálesetet regisztráltak. Ez ugyancsak jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 445-höz viszonyítva.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 134 936 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 51 870-re emelkedett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top