+ Életmód

Két nagy cég sem tudja vállalni a szerződés szerinti vakcinaszállítást az EU-ba

Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyaggyártókkal a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva.

A Pfizer amerikai gyógyszergyár a múlt héten bejelentette, hogy lassítja az oltóanyag-szállítást, hogy növelni tudja a gyártókapacitásokat. Pénteken az AstraZeneca brit vállalat tájékoztatott arról, hogy gyártási problémák következtében ugyancsak lelassul a vakcina szállítása az EU-ba.

„Jogi eszközeinket felhasználva el fogjuk érni, hogy a gyártók tiszteletben tartsák a szerződésben foglaltakat”

– hangsúlyozta Michel. Hozzátette: az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a vállalatok átláthatóan kommunikáljanak a szállítási késések okaival kapcsolatban. Közölte azt is, hogy amikor a Pfizer tudatta, hogy késés várható, az EU-nak – kemény tárgyalási álláspontot képviselve – sikerült a késések időtartamát csökkenteni.

„Keményen az asztalra csaptunk, így elértük, hogy több hét várakozási idő helyett csak a szállítás lassulása várható”

– mondta.

Az Európai Uniót januárban sok bírálat érte amiatt, hogy messze elmaradt a várakozásoktól a leszállított oltóanyagok mennyisége. Az unió mintegy 2,5 milliárd euró értékű előzetes kötelezettségvállalási szerződést kötött csaknem 2,3 milliárd adag potenciálisan hatékony vakcinára hat oltóanyaggyártóval. A szerződésekben az árazásra, a szállítási és egyéb kulcsfontosságú feltételekre vonatkozó részleteket titkosították.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top