+ Irodalom

Kinyomtatták az első használható 3D-s könyvesboltot

fotó: Chen Xia/GT

Kína legelső, háromdimenziós nyomtatással készülő könyvesboltját nyitják meg a tervek szerint január végén Sanghajban – adta hírül pénteken internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A futurisztikus, kupolát formázó épületet három hét alatt „nyomtatták ki” betonból a helyszínen, jelenleg a dekorációs munkák folynak. A lapnak nyilatkozó projektfelelős szerint a háromdimenziós nyomtatás költség-, valamint időkímélőbb is a hagyományos építészeti technikáknál.

Az épület megalkotásához szálerősítésű betont használtak, hogy ezzel növeljék az anyag szívósságát. A nyomtatás három szakaszban történt: először az íves, külső főfal, majd a tető, és végül a külső fal fennmaradó része készült el.

A 30 négyzetméter alapterületű épület egyszerre 15 ember fogadására alkalmas, és a rendelkezésre álló tesztadatok alapján statikai szempontból, valamint földrengés-ellenállását tekintve ugyanolyan biztonságos, mint egy hagyományos betonépület.

A majdani könyvesboltnak helyet adó, sanghaji Wisdom Bay innovációs parkban található a világ legnagyobb, háromdimenziós nyomtatással készült gyalogos hídja is, mely 26,3 méter hosszú és 3,6 méter széles.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top