+ Jegyzet

Müpa húségprogrammal az orgonasípok közé

Hogy milyen érzés volt belépni a Müpa orgonájába, konkrétan a sípok közé? Olyan izgatott voltam, mint amikor gyerekkoromban a nagyszüleim kivételes alkalmakkor felengedtek a kincsekkel teli padlásra. Torkomban dobogott a szívem: korábban el sem tudtam képzelni, milyen is lehet egy orgona belülről, de Fassang László orgonaművész „túravezetésének” segítségével sok mindent megtudtam erről a varázslatos szerkezetről, Európa egyik legnagyobb koncerttermi hangszeréről, amely olyan, mint egy misztikus szentély: monumentális, titokzatos, lélegzetelállító. És amikor megszólalt a legmélyebb síp, miközben mögötte álltam – leírhatatlan érzés volt testileg-lelkileg egyaránt.

A Müpa hűségprogramjának tagjaként kaptam meghívást erre a rendkívüli bejárásra, amelynek során azt is megláthattam, milyen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönség nélkül. Az orgonaerkélyről néztünk le a védőhuzattal letakart széksorokra, és megcsodálhattuk a falak borításának élénk, mégis tökéletes harmóniában ragyogó színeit. Egy koncertterem a közönség jelenlététől válik élővé, de különleges élmény megtapasztalni, hogy milyen akkor, amikor csendesen várja, hogy este ismét megteljen emberekkel és művészettel.

De nem az orgonatúra volt az egyetlen program, amelyen a hűségprogram tagjaként részt vehettem: a járványhelyzet okozta bezárás előtt rendhagyó tárlatvezetések, zártkörű események, különleges főpróbák és szakmai előadások színesítették a naptáramat, és a kulturális ínyencségek mellett jó volt újra és újra találkozni a többi Müpa-rajongóval, akikkel egy idő után már ismerősként üdvözöltük egymást.

„Extra előnyök, zártkörű események, különleges élmények: röviden így lehetne összefoglalni a Müpa hűségprogramjának lényegét, amely mostanra már több mint 24 000 elégedett tagot számlál”

– olvasható a Müpa weboldalán a pontgyűjtő programról. A hűségprogram rendszere nagyon egyszerű: pár kattintással, díjtalanul lehet regisztrálni és Müpa-kártyát igényelni, és ha regisztrált tagként, e-mail-címünkkel belépve vásárolunk a Müpa weboldalán, vagy a jegypénztárban bemutatjuk a kártyánkat, a bérlet- és jegyvásárlások után hűségpontokat írnak jóvá a fiókunkban. Az összegyűjtött pontok számától függően léphetünk egyre magasabb szintre – ezüst, arany, platina –, és minél magasabb fokozatot érünk el, annál több kedvezményre válunk jogosulttá. Ezek között a korábban említett exkluzív programokon kívül található jegy- és bérlet-elővásárlási lehetőség, százalékos kedvezmény a jegyárakból, kedvezményes vásárlás és fogyasztás az épületben lévő hangszerboltban, könyvesboltban és étteremben, vagy éppen VIP-parkolás.

A koronavírus idején a Müpa épülete is zárva tart, de a közönségről most sem feledkeznek meg: a lezárásra gyorsan reagálva folyamatosan bővítik az élő koncerteket közvetítő Müpa Home program szolgáltatásait és a médiatárat, amelyben koncertfelvételek, irodalmi estek, podcastok hatalmas választékából lehet szemezgetni. December 1-től 24-ig pedig adventi kalendáriummal várták a honlapra látogató művészetkedvelőket, és mindennap új digitális tartalmat tettek elérhetővé. A felvételek egy részét a közzététel pillanatában csak a hűségprogram tagjai tekinthették meg, de a 24-i meglepetés a teljes közönségnek szólt:

„Adventi kalendáriumunk utolsó meglepetése nem más, mint hogy mindenki számára elérhetővé tesszük digitális médiatárunk felvételeit egészen 2021. január 3-áig! Hogy ez mit jelent? Ez idő alatt bárki regisztráció nélkül megtekintheti bármelyik videónkat, illetve meghallgathatja irodalmi estjeinket.”

A hűségprogram regisztrált tagjai azonban január 3. után is elérhetik az összes videót, és az otthonról nézhető/hallgatható gazdag, világszínvonalú tartalom segítségével sokkal könnyebb lesz átvészelni a lezárás hátralevő heteit.

Utána pedig végre újra el lehet majd menni a Müpába és a Ludwig Múzeumba, hogy ismerős arcok között, közösségben élvezhessük a világszínvonalú előadásokat, koncerteket és műalkotásokat, és hogy rácsodálkozzunk az orgona legkisebb és legnagyobb sípja közötti különbségre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top