+ Életmód

Felmentik a szilveszteri kijárási tilalom alól az állatvédőket

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára – közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztosl.

Ovádi Péter közleményében azt írta: kezdeményezésére a rendőrség 2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között az állatok védelme érdekében igazolásként elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet által előírt okiratot.

A miniszteri biztos kiemelte, az együttműködés újabb előremutató példa a hivatalos szervek és a civilek között, egyúttal megköszönte az országos rendőrfőkapitány segítségét, valamint a rendőrség szakmai és emberi támogatását.

Az igazolást csak azoknak a civil szervezeteknek az esetében fogadja el a rendőrség, amelyek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.

Ovádi Péter hangsúlyozta, ha egy civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top