Hull immár a fenyőtoboz / Nyirő József emlékkönyv 1924-1944 – Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2020 – 296 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-6016-52-2
Újratemetési kísérlet előtt
Nyirő József (1889-1953) két világháború között ünnepelt és megbecsült életműve a második világháború után – részben érthető okokból – perifériára szorult. Családi könyvtárak polcain ott álltak könyvei, s ha valaki hozzányúlt, irodalmi élményekkel gazdagodhatott. Nem volt ez máshogy nálunk sem, és is kedvvel ízlelgettem nagyszüleim Nyirő-köteteit, s mert akkoriban, a rendszerváltás táján, nem volt internet, megelégedtem szűkös ismereteimmel: erdélyi író, kiugrott pap, az Erdélyi Szépmíves Céh egyik oszlopos tagja… Kopjafák, Uz Bence, Madéfalvi veszedelem… Szőts István az ő műveiből készítette az Emberek a havason című filmet 1942-ben.
- Rejtő a Horthy kedvenc írója
- Szabad-e Wass Albertet olvasni?
- Addig olvass kártékony könyveket, míg nem muszáj! – Erdélyi József ürügyén
- Krisztus lábával nem lehet… – Csoóri Sándor összegyűjtött versei
- Ahol kibukik a politikai rendszer minden bornírtsága…
„Írása: szikla, hegyi patak, villám. Dürer lehetett ilyen, mint képfaragó. Erdélyben sok író van és lesz is mindig, mert epikus nép ez, és az íróság úgy fakad belőle, mint sziklából vizei. De egyetlen mai íróban sem érezni úgy ki azt a sajátos valamit, amit erdélyinek kell nevezni, amiben benne van a föld, a nép és történelem, mint ebben az íróban.”
Barta Lajos, 1922
Az újratemetési tragikomédia sokat tett
azért, hogy Nyirő József neve újra a közbeszéd részét képezze. Nyilván nem egészen úgy, ahogy azt az újratemetés kezdeményezői gondolták. A központi téma: aktív politikai szerepvállalás a nyilas uralom alatt!
És itt kellene észnél lenni, s megfelelő kérdéseket feltenni!
Éppen azért, mert ezek a kérdések ma is aktuálisak, s más alkotók esetében napjainkig hatnak vagy zajlanak. A kanonizált szerzőket szándékosan mellőzve, csak kiragadott példák mentén haladva: Csurka Istvántól, Szőts Gézán keresztül, Vidnyánszkyig – és nyilván ennél is tovább – tart a sor, mely arcunkba vágja a kérdést: felülírja az alkotói teljesítményt a közéleti-politikai szerepvállalás. A felsoroltak esetében részben mintha eldőlt volna, részben még várat magára a válasz.
„Valamikor Nyirőben sokszor a papot éreztük, mikor nem is papi dolgokról beszélt, most, mikor örömről, betegségről, megbocsájtásról, jóságról, önlegyőzésről, önfeláldozásról, szeretetről, utolsó kenetről, az Úr Jézus Testéről, a halálról beszél, a dolgok nagyszerű egyszerűségéhez viharokon, romantikán át megérkezett művész mélyről felszakadó hangját halljuk.”
Jánosi Andor, 1936
De Nyirő esetében ideje lenne dönteni,
s ehhez a döntéshez lehet adalék a Hull immár a fenyőtoboz című kötet. Bizonyosan sokak számára vörös posztó lesz! Provokáció! S ha így lesz, az jó lesz, mert el lehet kezdeni beszélni az életműről, az irodalomról… annak fényében, hogy ma már nem övezi kínos, vagy éppen diszkrét hallgatás a nyilasokkal való együttműködést.
A Hull immár a fenyőtoboz azért telitalálat,
mert a benne foglalt írások 1924- és 1944 között keletkeztek, s arról tanúskodnak, miként látták a kortársak Nyirő Józsefet. Miként látták Nyirő József irodalmi tevékenységét akkor, amikor még nem került sor az árnyékot vető „nyilas epizódra”. És ez az, ami nem mindegy, hiszen nyilván egészen másként fogalmaztak volna ugyanezek a szerzők a második világháborút követően… már persze, ha túlélték azt.
„Nyirő sajátságos jelensége a küszöbnek, hol a régi művészet elvégződik, s az új művészet kezdődik.”
Jancsó Béla, 1928
Szerb Antal, Várkonyi Nándor, Thurzó Gábor, Reményik Sándor, Dsida Jenő, kemény János, Áprily Lajos… és még sokan mások, köztük sok olyan szerző, akik nem hullottak ki az idő rostáján.
Mindezek tükrében meggyőződésem, hogy ha Nyirő József életművét kidobjuk a magyar irodalomból, azzal mi leszünk szegényebbek. A Hull immár a fenyőtoboz olyan kötet, mely (jól forgatva) segítheti a tisztánlátást.
Nem az a kérdés „mi lett volna, ha…”, sokkal inkább az a kérdés, „mi volt?”.
