+ Életmód

Túl sok a nő a párizsi önkormányzatban, ezért megbüntették őket

"Túl sok a virág a réten"

Abszurdnak nevezte kedden Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere, hogy a francia állam 90 ezer euróra büntette a fővárosi önkormányzatot, amiért „túl sok a nő a vezetésben”.

A büntetés a 2018-as évre vonatkozik, amikor is a közszolgálati minisztérium büntetést szabott ki azon közintézményekre, amelyek nem tartották be azt az intézkedést, amely előírta, hogy a nőknek és a férfiak egyenlő számban kell lenniük a vezetésben. A bírsági kötelezettséget azóta eltörölte a tárca.

„Örülök, hogy azért kaptunk büntetést, mert túl sok nő van a vezetésben”

– mondta a polgármester kedden a fővárosi közgyűlésben.

A párizsi önkormányzat vezetésében 11 nő és 5 férfi foglal helyet, 69 százalékos a nők aránya.

„Az a nagyon szép a bürokráciában, hogy egyáltalán nem ismeri a finomságot, és mindenre képes”

– mondta ironikusan Anne Hidalgo. Azt is bejelentette, hogy a büntetést együtt fogja befizetni a női helyetteseivel és kabinetvezetőkkel.

„Javasolni fogom minden női frakcióvezetőnek, a kormánytöbbségből és az ellenzékből is, hogy jöjjenek velük, ha van kedvük hozzá”.

„Ez a büntetés természetesen abszurd, igazságtalan, felelőtlen és veszélyes”

– hangsúlyozta a polgármester, aki szerint Franciaország lemaradásban van a női vezetők kérdésében.

Amélie de Montchalin, a közszolgálati tárca vezetője – aki maga is nő – elismerte, hogy ez a tavaly visszavont intézkedés abszurd volt.

„A nők ügye többet érdemel! Azt szeretném, ha a Párizs által 2018-ra befizetett büntetésből konkrét programokat finanszíroznánk a női vezetők népszerűsítésére a közszolgálatban”

– írta a miniszter a Twitteren.

Venczel Katalin

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top