+ Képzőművészet

Vonalmozgások – A november végén elhunyt Konok Tamás emlékkiállítása

Kurátor: Boros Lili művészettörténész, Megnyitónapok: 2020. december 17., csütörtök, 12–19 óra között, 2020. december 18., péntek, 12–18 óra között. A kiállítás megtekinthető: 2021. március 13-ig

A galéria látogatása során az egészségügyi helyzetre való tekintettel maszk viselése kötelező. A kiállítótérben egyszerre maximum 10 fő tartózkodhat, ezért kérjük regisztráljon az alábbi felületen egy Önnek megfelelő időpontra. Regisztráció

Konok Tamás Vonalmozgások című kiállítása azzal a fájdalmas ténnyel párosul, hogy a művész már nem lehet jelen a tárlat megnyitásán.

Konok a geometrikus absztrakció doyenje volt, a hazai és a nemzetközi szakma elismerésének örvendett. Művészete szorosan kapcsolódik az európai modernizmushoz, a közép- és kelet-európai geometrikus absztrakt és konstruktivista tendenciákhoz.

A Molnár Ani Galéria válogatása az európai képzőművészet vonal-esztétikájának hagyományára épülő, Konok által egyénivé tett képi struktúrák bemutatására, a különböző alkotói korszakok összefüggéseinek láttatására vállalkozik – a kiállítótér léptékénél fogva a teljesség igénye nélkül – a hatvanas években született kollázsoktól és monotípiáktól kezdve egészen az ezredforduló után készült alkotásokig. Az emlékkiállítás egyben a Molnár Ani Galéria 60. kiállítása.

Konok Tamás 1930. január 9-én született és 2020. november 20-án hunyt el Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett Bernáth Aurél tanítványaként. 1959-ben Párizsba költözött, majd Zürichben is aktív volt, majd Budapesten élt és dolgozott. Első önálló kiállítását 1960-ban, a párizsi Galerie Lambertben rendezték meg. Múzeumi egyéni kiállításra a hollandiai Stedelijkben kapott lehetőséget 1964-ben, majd a svájci Lausanne Múzeumban volt önálló tárlata. 1983-ban szerepelt Zürichben a Geometrische Abstraktion kiállításon J. Albers, F. Morellet, F. Picabia társaságában. 1970-től évente Zürichbe utazott és a Galerie Schlégllel működött együtt, több ízben állított ki a bázeli Art-Expón. Magyarországon a nyolcvanas évektől kezdődően számos jelentős helyszínen, többek között a győri Xantus János Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban (képzőművész feleségével, Hetey Katalinnal közösen) volt egyéni kiállítása, reptrospektív tárlatot a Ludwig Múzeumban (1995) és az Ernst Múzeumban (2006) rendeztek. Életművének elismeréséről állami kitüntetések sora tanúskodik: a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja (1997), a Kossuth-díjnak (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének (2004), Prima Primissima díjnak (2014) a birtokosa, Nemzet Művésze címmel kitüntetett (2014). Munkái – többek között – a hamburgi Städtische Galerie, a hollandiai Stedelijk Museum, a berni Musée des Beaux-Arts, a winterthuri Kunstmuseum, a párizsi Bibliothèque Nationale, a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiben találhatók meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top