Archív

A maszk, amely többet mutat, mint amennyit eltakar

Amint azt Viola Szandrától megszokhattuk, egyetlen alkalmat sem hagy ki, ha újításról van szó a költészet, az irodalomnépszerűsítés területén. A költő elhíresült irodalommegújító tevékenységei közé tartozik a „Viselj verset!” kampány, a verslámpa vagy a verskarácsonyfa ötlete is.

„Mivel a járvány idén a kultúrában is korlátozta a lehetőségeket, ezért azon szűkös keretekből kell a legtöbbet, legjobbat kihozni, ami éppen a rendelkezésünkre áll, ezért készítettem vidám, szívmelengető üzeneteket hordozó maszkokat.”

– mesél legújabb akciójáról az ötletgazda.

A Poeticum versmaszkokra ezúttal az irodalmi részletek mellett rajzok is kerültek, Gallay-Nagy Krisztina munkái.

„Kevés lehetőségünk maradt az önkifejezésre, kabátba, sapkába és sálba bugyolálva, szinte csak a maszkjaink beszélnek helyettünk, arckifejezésünk helyett.”

– folytatja Szandra.

2020 a járvány ellenére is mozgalmas év volt Szandra számára, hiszen már a nyomdában van új verseskötete.

Mindemellett pedig idén indította útjára Poeticum nevű márkáját is, amely „poeticumokkal”, azaz költészettel átitatott „verstárgyakkal” igyekszik megmutatni a praktikus és művészi közötti kapcsolódási pontokat. Íme első versékszer kollekciójának néhány darabja:

Viola Szandra bízik benne, hogy a kedves, maszkokon elhelyezett üzenetekkel nem csupán az irodalom mindennapos jelenlétét lehetséges életünkben erősíteni, hanem a versrészletek egy kis mosolyt csalnak az arcokra, még akkor is, ha ez mosoly most nem is látszik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top