+ Gondolat

A Metallica legjobb mondata

fotó: metallica.com

Amfiteátrumot építettek régen a rómaiak, hogy ott véres gladiátorjátékoknak tapsoljanak, de eltelt kétezer év, helyüket pedig átvették a heavy metal papjai, és a régi falak közé szeánszra hívták most a híveket. Hozzájuk illően, “heavy” módon. Vér nélkül és gitárszaggatóan. A Metallica legalábbis így tett Franciaország déli részén, Nimes városában 2009-ben. És hogy melyik volt a legjobb mondatuk? Ebből a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik!

A főpap és a mágus

A szigorú főpap, James Hetfield atya színpadra lépése előtt még fel kellett készíteni a közönséget a szeánszhoz szükséges állapotra. Kirk Hammett, a szótlan mágus vitte ezt a szerepet. Az amfiteátrum hatalmas tapssal fogadta. Szerényen meghajolt, és belekezdett gitárján egy letisztult, egyszerű dallam pengetésébe. Megállt a levegő és tízezrek hallgatták elmélyülten. Csendesen, befogadóan. A figyelmüket megragadta, és ebben a pillanatban egy emberré vált a sokaság.

Kirk mester kinézett az összegyűltekre és bólintott. Ez volt a jel, hogy elérték azt a szellemi szintet, ahol már kellőképpen befogadóak. Megtörtént a ráhangolódás. A tömeg értette ezt, tapssal jutalmazta, és várta hogy elkezdődjön végre a közös imádság. A mágus felemelte az ujját, jelezve hogy itt az idő. A hatalmas térben felhangzott az a jól ismert dallam, az a bizonyos húrpengetés, és ekkor óriási ovációban tört ki a közönség. Itt a pillanat, jön a Metallica legjobb dala, és a legjobb mondata: Nothing else matters (Semmi más nem számít)

Varázslatos gitárszóló töltötte be a teret, és közben lassú léptekkel megjelent a főpap. Az ő nyakában is gitár. Kitágult a zene, kitágult a tér. Innentől fogva átvette a szerepet Kirk mestertől, aki szerényen a háttérbe húzódott. Reflektor világította meg James Hetfieldet, aki visszavonhatatlanul belekezdett a szeánszba.

Mikrofonba énekelte az első sorokat, ami a szívről és a térről, a távolságról és a közelségről szólt. Majd rákanyarodott az örökkévalóságra és az önmagunkba vetett bizalomra, hogy aztán a versszak végét már rábízza a tömegre. Elhallgatott a mikrofon, és tízezrek torkából szakadt fel egyszerre: and nothing else matters.

A szigorú főpap ekkor versen kívül kiszólt a közönséghez egy rövid mondat erejéig. Értékelte, hogy elkötelezett hívőkkel van dolga. Aztán folytatta, belekezdett a fohász második versszakába. Az őszinteségről és az életről volt szó, majd a harmadik sor végére lassú, óvatos tempóban lehalkította a hangját. A mikrofon és a gitár teljesen elcsendesült. Megállt a levegő az amfiteátrumban, és egy másodperc alatt megértették a hívek, hogy az utolsó mondatot ismét rájuk bízta a főpap. Még nagyobb erővel zúgott fel tehát a tömeg: nothing else matters.

Bekapcsolódott aztán a zenébe a többi hangszer is, így még intenzívebbé vált a mágia. James Hetfield éneke pedig betöltötte a hatalmas teret, az amfiteátrumi éjszakát. Ezért jött a sokaság, és borzongás járta át a lényüket. Mámorító, isteni pillanatok. Semmi más nem számít.

Elfogytak aztán a szavak. A főpap a szertartás végére mindent elmondott, ami elmondható. Ekkor már ő is térdre ereszkedett, és átadta magát a magasabb erők játékának. Megfordította a természeti törvényeket, és így már nem az égből csapott le a villám, hanem Hetfield atya gitárjából szikráztak és cikáztak az energiák. A megfeszített húrok közül szabadult el az erő, hogy aztán magával vigye az emberek lelkét és magasra repítse a csillagokon át. Akik ott az éjszakában akkor összegyűltek, mindannyian azt érezték: semmi más nem számít.

Az amfiteátrum falai megremegtek.

ÍrtaSéra András, A Kolostor Őre, blogger

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top