+ Zene

Kóbor János az új lemezről: Ezt nagyon meredeken intézte az élet

Omega Kassa
MTI Fotó: Soós Lajos

Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála.

“Ezt nagyon meredeken intézte az élet. A lemez megjelenésének időpontját már jó ideje kitűztük, de Laci és Misi halála mindannyiunkat sokkol és megfontolásra késztet. A koronavírus szörnyű dolog, de most időt ad nekünk gondolkodni, mi legyen az Omegával”

– mondta Kóbor János énekes, zeneszerző.

A Testamentum a legendás zenekar, az 1962 óta létező Omega tizenhetedik stúdiólemeze, amelynek munkálatai csaknem négy éven át zajlottak. Benkő László billentyűs, zeneszerző halálával Kóbor János maradt egyedül az alapító tagok közül, a szintén az elmúlt napokban elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros, aki csaknem öt évtizeden át volt meghatározó tag, 2014-ben játszott utoljára a zenekarral.

Az új lemez zenéje a frontember szerint a “totális rock” elnevezéssel írható le; az Omega klasszikussá vált szimfonikus progresszív és space rock elemei keverednek modern hangzásban.

“A templomokban előadott, de még a régi dolgokból válogatott 2014-es Omega Oratórium anyag koncertjei nagyobb sikert hoztak, mint azt vártuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új album számait eleve templomi megszólalásra tervezzük, orgonával, kórussal. A zenék és a szövegek a munkafolyamat során több változáson mentek keresztül, átalakult a stílusvilág is. A lemez 2020 elejére elkészült, de közbeszólt a koronavírus, így tolódott a megjelenés most novemberre”

– idézte fel Kóbor János.

A legutóbbi Omega-sorlemez a 2006-os Égi jel volt. Kitért arra, hogy a 2017-ben megjelent Volt egyszer egy Vadkelet című Omega-kiadvány egyfajta “időhúzás” volt a részükről, mert bár több új dal szerepelt rajta, még javában dolgoztak a Testamentumon, így a zenekar 55. születésnapjához kapcsolódva egykori kelet-európai sorstársaikat (Puhdys, SBB, Olimpic), valamint a testvérzenekar Scorpionst és dalait helyezték akkor előtérbe.

A GrundRecords gondozásában most megjelenő Testamentumra tizennyolc dal került. A többségben lévő új szerzemények (köztük a Mennyben az angyal, az Álom XXI. század, A démon vagy a Légy hű magadhoz!) mellett korábbi Omega-sikerek (A Föld árnyékos oldalán; Varázslatos, fehér kő; Huszadik századi városlakó; A holló; A látogató) újragondolt változatai is hallhatók. Az új szövegeket az Omega történetének két meghatározó szövegírója, a misztikusabb világú Sülyi Péter és a konkrétabb Trunkos András írta.

“Szerintem jót tett a CD-nek, hogy az új dalok közé néhány régebbi Omega-számot illesztettünk. Visszanyúltunk a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes évek korszakaihoz is, egy dal esetében az eredeti, eddig nem publikált dalszöveget használtuk. Ez a 200 évvel az utolsó háború után, ami eredetileg Hangyanép volt, de Sülyi Péter szövegét 1971-ben nem engedte át a cenzúra, így írt egy másikat, ami szintén elég jó lett”.

Kóbor János hangsúlyozta: a rockzenét kevésbé művészeti vagy zenei műfajnak, sokkal inkább hitnek tartják.

A lemez csütörtökön jelenik meg 15 ezer példányban és országszerte a Mol-benzinkutaknál lehet megvásárolni. “Szándékaim szerint nem ez lesz Omega utolsó stúdióalbuma. Már csináljuk a következőt”.

A Testamentumot Kóbor János mellett producerként jegyző Trunkos András, aki az Omega menedzsere is, elmondta: a lemez német kiadója az Egyesült Államoktól Japánig számos országban fogja terjeszteni az anyagot angol, illetve német változatban. A tervek között szerepel egy Testamentum-film is.

“Ahogy lehetséges, remélhetőleg jövő tavaszra szervezek egy templomturnét az Omega számára, amelyen a Testamentum mellett néhány régebbi dalt adnánk elő. A koncertsorozatot az Omega elhunyt tagjai, Benkő László és Mihály Tamás mellett Somló Tamás és Laux József emlékének szenteljük”

– mondta Trunkos András.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, világszerte több mint 50 millió albumot adott el. Olyan slágerek fűződnek hozzá, mint a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány vagy a Fekete pillangó. A zenekar klasszikus felállása 1971-ben alakult ki, abból Kóbor János mellett Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos ma is a csapat tagja, de az Omegában hosszú évek óta szerepel például Szekeres Tamás gitáros és Szöllősy Kati basszusgitáros. 1963 és 1971 között, a beatkorszakban az együttes tagja volt Laux József, Somló Tamás és Presser Gábor is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top