+ Zene

Mintha érezték volna a halott gitáros jelenlétét az új AC/DC-lemez rögzítésénél

Megjelent az AC/DC új, sorrendben 17. albuma, a Power Up. A világhírű ausztrál rockzenekar hat év után dobott piacra új stúdiólemezt, amelyen a 2017-ben elhunyt alapító tag, Malcolm Young, és gitáros testvére, Angus Young közös szerzeményei szerepelnek.

„Mindannyian úgy éreztük, Malcolm velünk van a stúdióban. Nagyon erős karakter volt, és bár már nincs velünk, mintha éreztük volna a jelenlétét”

– fogalmazott a 73 éves Brian Johnson, az AC/DC frontembere.

Az énekes 2016-ban komoly halláskárosodása miatt kénytelen volt leállni a turnézással. De amióta egy csúcstechnológiát jelentő hallássegítő eszközt használ, nem volt akadálya, hogy visszatérjen a bandába, amelyben egy ideig a Guns n’ Rosesból ismert Axl Rose helyettesítette.

A Power Up-on tizenkét dal szerepel, ezeket a szólógitáros Angus Young (az egyetlen még élő zenész az AC/DC-t 1973-ban alapítók közül) válogatta a csapat elmúlt évtizedekben fel nem használt dalai közül.

„Amikor együtt dolgoztunk egy új albumon, mindig arra törekedtünk, hogy csupa rockslágert írjunk. Így aztán egy csomó szám nem fért fel a lemezekre, pedig ezek remek nóták voltak”

– mondta a 65 éves Angus Young. A Power Up-ra került dalok többsége a 2000-tól 2008-ig tartó időszakban, a Stiff Upper Lip és a Black Ice című album megjelenése között született.

Angus Young szerint a kiválogatott dalok voltak Malcolm kedvencei. A lemez első kislemezes-videós dala, a Shot in the Dark már októberben megjelent és a klasszikus AC/DC hangzást idézi, amelyet a mennydörgő akkordokról legendássá vált korongok, a Highway to Hell (1979) vagy a Black in Black (1980) tették egyedivé.

A demenciában elhunyt gitáros-dalszerzőt, Malcolm Youngot a szintén nem fiatal unokaöccse, a 63 éves Stevie Young pótolta a zenekarban, mellette újra az AC/DC-ben játszik Phil Rudd dobos, akit 2015-ben kábítószer-birtoklás miatt ítéltek el, valamint Cliff Williams basszusgitáros, aki 2016-ban vonult vissza.

A Power Up-ot 2018-ban és 2019 elején rögzítették és 2020 tavaszán terveztek kiadni, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt. Bár az AC/DC már elkezdte a próbákat néhány koncerthez, a projektet kénytelenek voltak félretenni, és végül most jelenhetett meg a lemez a Columbia Records/Sony Music gondozásában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top