+ Zene

Pannon Filharmonikusok: Dolgozunk és biztonságos közelségben maradunk a közönséggel

A Pannon Filharmonikusok tájékoztatójában elsőként említi: végtelenül sajnálja, hogy közönsége nélkül kell játsszon, de annál nagyobb örömmel közvetít élőben kevesebb művészt foglalkoztató koncerteket megváltoztatott műsorral, így muzsikusaik nagyobb biztonságban dolgozhatnak. Vezetése a kulturális rendezvényeket érintő hatályos rendelkezések tudomásulvételével szervezi meg a zenekar munkarendjét. Egyrészt hangsúlyozza, hogy a folyamatos, minőségi munkavégzés biztonságát kívánja minden eszközzel támogatni, másrészt kitér arra, hogy zenekar és közönsége különleges, értékes közösséget alkot, így számára kiemelten fontos az is, hogy ebben a távolságtartásra kényszerülő világban közel maradhasson  a zenebarátokhoz – természetesen online és újonnan kialakított internetes csatornákon.

A zenekar menedzsmentje, művészeti vezetése felkészült és intézkedéseivel azonnal reagált az újabb változásokra, a zenekar dolgozik – nyilatkozta Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója.  A jelenlegi szabályozás szerint bár nézők nélkül, de a zenekar próbálhat, játszhat a színpadon, és az így létrejövő előadást egyazon időben, vagyis élőben közvetítheti. A járvány előző szakaszaiban is sikerült fegyelmezettséggel,

a különböző helyzetekre hatékonyan és gyorsan reagáló intézkedésekkel elérni, hogy nem állt le a munka, amíg a muzsikusok egészségesek és a szabályozás engedi, lesznek hangversenyek.

A Pannon Filharmonikusok az online, élőben zajló közvetítések (stream) technikai feltételeit már megteremtette, a zenekar eddig professzionális filmes stábbal 3 hangversenyét streamelte, a nyilván igen erőforrás-igényes szolgáltatásához, kvázi a klasszikus zene életben tartásához, a közönséghez való eljuttatásához örömmel vár partnereket maga mellé a régióból. Az élő közvetítésekről, azok időpontjáról, a zenei programról,

a jegyárakról a zenekar most megújult honlapján könnyen, az élő koncertek már jól ismert és megszokott elérési útját követve tájékozódhatunk. Ugyanitt találhatják meg majd az érdeklődők a Pannon Filharmonikusok korábban rögzített, megvágott koncertfilmjeit is. Mindkét szolgáltatás az élő koncertek belépőjegye árának töredékéért elérhető.

A zenekar a 30 napon belül meghirdetett koncertjeit elhalasztja, az azokra megvásárolt bérletek és jegyek érvényesek lesznek a pótkoncertekre, amelyek időpontjáról és műsoráról tájékoztatni fogja a közönséget.

A pécsi Kodály központba szóló bérlettel rendelkező közönsége számára ingyen biztosítja a streamhez, azaz

az élő közvetítéshez való hozzáférést.

Amennyiben nem váltják vissza a jegyeiket, a pécsi koncertek jegyvásárlói számára is díjmentes hozzáférést ad.

A korlátozások miatt elhalasztott előadások eredeti napján, este 20.00 órakor közvetíti a hangversenyeket

a Kodály Központból (legközelebb november 21-én, december 9-én). A november 14-i Csigaház gyermekprogram elmarad, a belépőjegyek visszaválthatóak.  Az eredetileg november 12-ére tervezett, Kortárs közjáték címet viselő, izgalmas és nagyon friss zenei programot és egyben egy ősbemutatót kínáló koncertet későbbi időpontban pótolják. A versenymű a járvány első szakaszában készült el, annyira élő a műfaj, hogy

a legnagyobb közösségi oldalon követhetjük a mű sorsát, itt osztja meg gondolatait Donghoon Shin, a fiatal zeneszerző az érdeklődőkkel, itt nézhetjük meg Boon Hua Lien karmester Kodály Központ előtt pár napja készített kis videóüzenetét. A versenymű Baráti Kristóf és a Pannon Filharmonikusok számára készült, mindkét művész az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mentorprogramjában vesz részt.

November 21-én Könnyek és csínyek (áthúzás az eredetiben!) című koncertjét közvetíti élőben a zenekar

a Kodály Központ hangversenyterméből, az est dirigense Varga Gilbert vezető karmester, közreműködik Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, aki a magyar mérnökökkel kifejlesztett Bogányi-zongorán játssza ezen az esten Wolfgang Amadeus Mozart c-moll zongoraversenyét. A cím beszédes: az eredeti zenei programot meg kellett változtatni, egyszerűen áthúzták a cím felét, a közönség nem látogathat a Kodály Központba, maradt a könnyek szó. Ugyanakkor örömteli, hogy a kapcsolat fenntartható, a zenekar játszik és

az élmény átadható, hacsak csak online is, azonban élőben – a közvetítés, a technika segítségével. December 9-én a Kodály Központ első nyilvános hangversenyének idén 10 éves jubileumán Emlékképek című ünnepi hangversenyüket közvetítik, vezényel Bogányi Tibor, közreműködik Ránki Dezső Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

Az online térben egy másik fontos szolgáltatással, a zenekar honlapján újonnan megnyílt internetes vásártér/webshop (azaz a házhoz rendelés) kialakításával a zenekar segítséget kíván nyújtani közönségének akár a karácsonyi készülődéshez is. Otthonról, biztonságosan és kapkodás nélkül lehet mostantól minőségi, több korosztályos, elsősorban zenei tárgyú könyvek, ajándéktárgyak, CD lemezek közül választani. A HVG Könyvek sorozatban most megjelent, csodaszép kiállású kötetet ajánlják kiemelten az olvasók figyelmébe, a Lihoreau Tim-Jackson Sam szerzőpáros Fantasztikus klasszikusok – Híres zeneszerzők izgalmas élete és legismertebb művei című művét. Az együttműködés eredményeképpen a Pannon Filharmonikusok előadásában meghallgatható a könyvben szereplő számos zenemű teljes verziója a kötetben elhelyezett QR-kód leolvasásával.

Kapcsolatban maradhatunk a zenekarral és muzsikájával továbbra is természetesen a honlapján

(link: www.pfz.hu), a kisfilmeket és sok-sok zenét kínáló zenei youtube csatornáján (link: www.youtube.com/user/pannonphilharmonic) valamint a közösségi médiában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top