+ Film

Újabb fordulat SZFE-ügyben

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatában új eljárásra utasította a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkja ügyében a Fővárosi Törvényszéket – közölte az SZFE vezetése szerdán az egyetem honlapján.

Mint írták, nincs döntés az egyetem október 1-je óta tartó dolgozói sztrájkja ügyében, így „a sztrájk jogellenessége tekintetében érdemi döntés nem született”.

Az SZFE sztrájkoló oktatóinak a Facebookon közzétett közleménye szerint az október 1-jén megkezdett sztrájk elbírálására formai okok miatt nem került sor. Ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a szeptember 24-i figyelmeztető sztrájk jogszerű volt, mivel sztrájkköveteléseik a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették.

A Fővárosi Törvényszék október 23-án kiadott első fokú ítéletében jogellenesnek minősítette az SZFE munkavállalóinak sztrájkját. A dolgozók október 28-án fellebbezést nyújtottak be a végzés ellen.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, valamint az SZFE vezetése korábban, az első fokú ítélet kapcsán azt közölte, hogy az SZFE sztrájkbizottságának korábban megfogalmazott nyolcpontos követeléséből az egyetem vezetősége kettőt teljesített, a többi pontot a törvényszék jogszabályellenesnek ítélte.

Az SZFE-oktatók szerdai közleménye szerint azonban a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a hat pontban megfogalmazott sztrájkköveteléseik jogszerűek.

„A múlt péntek esti kancellári levélben foglalt tanítástilalom ellenére folytatjuk a tanítást, a továbbiakban ezt tekintjük az ellenállás új formájának. Hiszünk abban, hogy a félév határozat nélküli érvénytelenítése nem jogszerű és ellentétes még a kuratórium alapító okiratban foglalt kötelezettségeivel is”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top