+ Történelem

Elérhető a neten az I. világháború hősi halottainak adatbázisa

világháború

Elérhető keddtől az interneten a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye.

Az intézmény közlése szerint a Nagy Háború hősi halottainak két adatbázisa három Intézmény: az MNL, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM), valamint Budapest Főváros Levéltára (BFL) összefogásával készült el és több mint 1,7 millió adatsort tartalmaz.

Az adatbázis a Magyar Nemzeti Levéltár több mint hatvan egyéb gyűjteményt egyesítő, nemrégiben megújult, látványelemekkel is gazdagított Adatbázisok Online felületén érhető el a https://adatbazisokonline.hu/gyujtemeny/elso-vilaghaboru linken.

A gyűjteményt adatvizualizáció, térkép és további tartalmak teszik még érdekesebbé.

Az MNL és a HM HIM között még 2015-ben létrejött megállapodásban az intézmények együttesen fogalmazták meg azt a célt, miszerint az elérhető legszélesebb forrásbázison alapuló feltáró munkával össze kell gyűjteni az I. világháborús hősi halottak neveit és a rájuk vonatkozó adatokat.

A HM HIM rendelkezésére álló katonai források – elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos, korabeli veszteséglistái – alapján az intézmény munkatársai által készített adatbázis több mint 1 millió 500 ezer nevet tartalmaz, amely a hősi halottak mellett magában foglalja a sebesültek és a hadifoglyok neveit is.

Az MNL és a munkába 2019 tavaszán bekapcsolódott BFL feladata az volt, hogy polgári vonalról egészítsék ki a katonai vonatkozású iratokban fellelt információkat. Az ott dolgozó munkatársak az intézmények őrizetében lévő, 1914 és 1980 közötti polgári halotti anyakönyvek másodpéldányait tekintették át a jelenlegi országhatár által övezett településeket érintően.

Az adatgyűjtéskor a két intézmény munkatársai megközelítőleg 11 ezer 500 anyakönyvi kötetben összesen mintegy tízmillió anyakönyvi bejegyzést vizsgáltak meg, amelynek eredményeként több mint kétszázezer elhunytat azonosítottak be.

A projekt megvalósításában – a HM HIM munkatársait, valamint az adatbázis tervezésében, kivitelezésében szerepet vállaló informatikusokat is ideértve – mintegy kétszáz levéltári szakember vett részt.

Az oldal készítői a Nagy Háború hősi halottjait érintően valamennyi fellelhető adatot összegyűjtöttek, így a katonai szerepvállalásukra vonatkozó adatok mellett bizonyos életrajzi elemeket is tartalmaz az adatbázis, azaz egy sokrétű és hiánypótló alapkutatás eredményeit böngészhetik mostantól az érdeklődők.

A gyűjteményt a Magyar Nemzeti Levéltár az I. világháborús veszteségek feldolgozására és publikálására létrehozott szakmai programja keretében teszi most közzé, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatott.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Jobb későn, mint soha…
    Mindnyájan tisztelettel meghajolhatunk e hatalmas munka végrehajtói előtt!
    Elvárás a továbblépés, mert jelentős elmaradásban vagyunk…
    Sajnos Magyarországnak, a magyarságnak alaposan kijutott az aljas politika aljas politikusaiból, kik mindent elkövetnek, hogy a szőnyeg alá sepert fontos ügyeink, történéseink, napvilágra soha ne kerülhessenek!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top