+ Film

Az SZFE meghívta a Ódry Színpadra a minisztert

Egyeztetésre hívják Palkovics László innovációs- és technológiai minisztert és az általa létrehozott küldöttséget november 11-re, az Ódry Színpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárai – hangzott el az egyetemi közösség hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Elhangzott, hogy a tanulmányi félév az intézményben szeptember 14-én kezdetét vette, az oktatás azóta maradéktalanul zajlik.

Az egyetemet fenntartó alapítvány pénteken – az intézmény honlapján közzétett – körlevélben tájékoztatta a hallgatókat arról, hogy az oktatást az őszi szünet után felfüggesztik.

A levélben olvasható, hogy az SZFE új vezetése tájékoztatta az Oktatási Hivatalt arról, hogy a hallgatói blokád miatt nem tudják elfoglalni hivatalukat, nem látnak rá az oktatás tényleges menetére, emellett tudomásuk szerint az egyetem elfoglalt létesítményeiben a tűz- és balesetvédelmi szabályok nem vagy csak részben érvényesülnek, a higiénés viszonyok aggasztóak, az épületekben rendszeres az alkoholfogyasztás és a nemdohányzók védelmére vonatkozó szabályok megszegése.

„Ilyen körülmények között az oktatás feltételei az SZFE létesítményeiben felelősséggel nem biztosíthatók”

– olvasható a levélben.

Az Oktatási Hivatal mindezekre reagálva a „vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésre” szólította fel a fenntartót. A vezetés hétfőn tárgyalni akart az oktatók és a hallgatók képviselőivel, akik azonban lemondták részvételüket az egyeztetésen.

A hallgatók képviselője elmondta: kérvényezték az Oktatási Hivatal végzésének nyilvánossá tételét, amely az egyetemen kialakult vis maior helyzet megszüntetésére szólítja fel az alapítványt.

Erre a Színház- és Filmművészetért Alapítvány alapítói jogainak törvényes gyakorlója, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium képes. Ennek érdekében meghívják Palkovics Lászlót és az általa felállított küldöttséget november 11-re az Ódry Színpadra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top